Négy magyar küzdhet éremért

Négy magyar induló küzdhet szombaton bronzéremért a törökországi Kocaeliben zajló karate Európa-bajnokságon.A csütörtöki nyitányon az egyéni számok selejtezőit rendezték. A tíz érdekelt magyar versenyző közül formagyakorlatban Nagy Botond, küzdelemben pedig Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel menetelt eredményesen, s jutott el az éremszerzés kapujáig.

A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint ennyi éremesély felnőtt Eb-n a sportág történetében csupán egyszer volt, 2013-ban Budapesten. Ez az első kontinensviadal azt követően, hogy tavaly augusztusban eldőlt: történetében először a sportág ott lehet az olimpián, mégpedig a 2020-as tokiói játékokon. Nagy Botond kata versenyszámban simán verte moldovai és holland ellenfelét, a harmadik fordulóban azonban a spanyol világklasszis Quintero megállította. A vigaszágon azonban újra nyert, ezzel - akárcsak egy éve - ismét a harmadik helyért lép majd tatamira.


Kumitében a tavalyi vb-ezüstérmes és Eb-harmadik Tadissi Martial a 67 kilósok között három körön át nem talált legyőzőre, szerb, ukrán és görög ellenfélen keresztül jutott a legjobb négy közé, ahol a hazai színeket képviselő Burak állta útját. Az U21-es világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor Kocaeliben bebizonyította, hogy immár teljes értékű tagja a felnőtt élmezőnynek is. A 75 kg-osok mezőnyében horvát, bosnyák, és belga riválisokat vert, a döntőbe kerülésben pedig csak a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa tudta megállítani.


Ugyancsak a finálé küszöbéig jutott a nehézsúlyú Molnár Dániel. A +84 kilós magyar karatés a selejtezők során horvát, bolgár és német ellenfelet múlt felül. Az elődöntőben azonban a kategória legnagyobb alakja, a többszörös világ- és Európa-bajnok Erkan várta, aki végeredményben 2-0-ra jobbnak bizonyult. Pénteken a csapat versenyszámokat rendezik, küzdelemben a magyar férfi és női csapat is ott van a mezőnyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com