Negyeddöntőben a szerbek és a németek

A szerb válogatott a franciák elleni párosmérkőzés eredményétől függetlenül továbbjutott a tenisz Davis Kupa madridi döntőjének csoportköréből, és a német csapat is biztosította negyeddöntős helyét.A balkáni együttesből a világranglista-második Novak Djokovic Benoit Paire-t verte két játszmában, míg Filip Krajinovic Jo-Wilfried Tsongát győzte le, ugyancsak két szettben. Így a szerbek már biztosan megnyerik az A csoportot.

    
A német-chilei és a brit-kazah vetélkedésben a duók összecsapása dönt, az egyesek után mindkét párharc 1-1-re áll. A németeknek viszont egy nyert meccs is elég volt a továbblépéshez, így Philipp Kohlschreiber sikerének köszönhetően ők is ott lesznek a nyolc között. A nap krónikájához tartozik, hogy elhagyta a negyeddöntőbe jutást szerdán kiharcoló spanyol csapatot Roberto Bautista, aki az oroszok ellen elvesztette, a horvátok ellen viszont megnyerte egyes mérkőzését. A 31 éves játékos azért utazott haza, mert beteg édesapja állapota néhány óra alatt rohamosan romlott.
    

A madridi tornán a hat háromcsapatos csoport első helyezettjei mellett a két legjobb második jut tovább a nyolc közé. A szerb és a német válogatott előtt már csoportelsőként biztosította a nyolc közé kerülését a házigazda spanyol, valamint az ausztrál és a kanadai együttes. Az oroszok pedig csoportmásodikként készülhetnek a folytatásra, amelyben csütörtök este és pénteken a negyed-, szombaton az elődöntőkre kerül sor. A finálét vasárnap rendezik. A négy elődöntős automatikusan résztvevője lesz a jövő évi tornának, míg a két legrosszabb mérleggel záró együttes búcsúzik.


    Eredmények:
    A csoport:
Szerbia-Franciaország 2-0 - állás a két egyes mérkőzés után
---------------------------------------------------
Filip Krajinovic - Jo-Wilfried Tsonga 7:5, 7:6 (7-5)
Novak Djokovic-Benoit Paire 6:3, 6:3

    C csoport:
Németország-Chile 1-1 - állás a két egyes mérkőzés után
-----------------------------------------------
Philipp Kohlschreiber-Nicolas Jarry 6:4, 6:3
Jan-Lennard Struff - Christian Garin 7:6 (7-3), 6:7 (7-9), 6:7 (8-10)

    E csoport:
Nagy-Britannia - Kazahsztán 1-1 - állás a két egyes mérkőzés után
---------------------------------------------------------
Kyle Edmund-Mihail Kukuskin 6:3, 6:3
Daniel Evans-Alekszandr Bublik 7:5, 4:6, 1:6

    később:
    negyeddöntő:
Ausztrália-Kanada 18.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com