Negyvenkilenc magyar indul Abu-Dzabiban

Hétfőtől szombatig Abu-Dzabiban rendezik meg a kick-box világbajnokságot, amelyen 49 magyar versenyző vesz részt.A hazai szövetség tájékoztatása szerint az év főversenyén rekordot jelentő 85 ország több mint 1600 sportolója lép tatamira, vagy száll ringbe a sportág hét szabályrendszerében.

Galambos Péter, az MKBSZ elnöke elmondta, néhány újonc mellett a válogatott gerincét adó eredményes kick-boxosok mind ott vannak az indulók között. Kiemelte a poinfightingosok közül Bálint Martint, Zajácz Bencét, Hammer Mátét és Török Szonját.

A szövetség közleménye szerint light-contactban és kick-lightban olyan világklasszisokat vonultat fel a válogatott, mint Száraz Gergő, Szmolek Emánuel, az újból hadba álló Zsarkó Dániel Péter, Mezei Nikolett, Nagy Rita és Kovács Laura Fanni személyében. A ringesek közül a kétszeres világbajnok Kéri Valentina mellett éremre pályázik Melis Bálint András, Bárdosi Sándor, Kolozsvári Enikő és Bálint-Pálfi Viktória, továbbá négyen képviselik a magyar színeket formagyakorlatban.

"Azt várom, hogy a tatamis szabályrendszerekben harcosaink számos érmet fognak nyerni és a legfényesebből is legalább két-hármat. Emellett nagyon remélem, hogy a pointfighting csapat eredményes lesz, illetve formagyakorlatban is indul két csapatunk, és ott is éremben bízom" – fogalmazta meg várakozásait Galambos Péter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com