Néhány klasszis kivételével teljes lesz a mezőny Debrecenben

Szerdától szombatig Debrecenben rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amely egyben válogató is a decemberi, lengyelországi kontinensviadalra.Sós Csaba szövetségi kapitány - amint azt az M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban kedden elmondta - 20-25 fős csapatban gondolkodik, és a lublini Eb-re utazók névsora a hétvégén végleges lesz.

"Az a szintidő, amit előírtunk, amivel a legutóbbi Európa-bajnokságon döntőbe lehetett jutni. Továbbra sem turistákat akarunk vinni, hanem főszereplőket" - szögezte le. A várakozásait illetően konkrét eredményekről nem beszélt, annyit jegyzett meg, hogy az Amerikában készülőket leszámítva a magyar versenyzők a rajtokban, de főleg a fordulókban le vannak maradva, ebben vár előrelépést, mert akkor - mint azt megjegyezte - "nagy medencében a nyáron fényes évünk lehet".

Nem vesznek részt az ob-n az Egyesült Államokban készülő versenyzők, Sárkány Zalán, Ábrahám Minna, illetve Kós Hubert, aki az elmúlt hetekben rendezett világkupa-sorozat összetett versenyét megnyerte, és két világcsúcsot is úszott.

Mellette a másik regnáló medencés olimpiai bajnok, Milák Kristóf sem lesz ott a medencében - a hazai szövetség közleménye annyit jegyzett meg, hogy vele kapcsolatban egyelőre szárazföldi edzésekről érkezett hír.

Sós Csaba óvatosan nyilatkozott Milákot illetően, azt mondta: úgy tűnik, hogy edzésbe áll megint.

"Nagy öröm lenne ez, ha visszatérne, mert akárki akármit úszkálgatott, ha ő rendesen fölkészül, nincs párja, továbbra is nála van a piros ász, ő dönt." - közölte.

A párizsi olimpia két nyíltvízi érmese, a 10 kilométeren diadalmaskodó Rasovszky Kristóf és a harmadik Betlehem Dávid ugyanakkor ott lesz a mezőnyben.

"Rasó roppant tudatos és kiváló versenyző, nem kérdés hogy neki jól fog alakulni minden. Betlehem meg a kihívó, így is készül"
- fogalmazott velük kapcsolatban a kapitány.

A többiekhez képest némi előnyben lesznek azok, akik végigversenyezték a világkupa-állomásokat, így Németh Nándor, Márton Richárd, Zombori Gábor és Jászó Ádám, valamint a szülővárosában induló Senánszky Petra.

Sós Csaba úgy véli, ez inkább hosszabb távon számít, de azért a rövidpályás bajnokságon is előnyt jelenthet a számukra a tapasztalatszerzés, "mert azért ott más mezőnyben úsztak".

Kiemelte, az a fontosabb, hogy miközben ők nagyon messze voltak a csúcsformájuktól - "magyar viszonylatban ez ilyenkor így szokott kinézni" -, addig akadtak olyanok, Kós Huberten kívül is, akik világcsúcsot úsztak, így a magyar versenyzők megtapasztalhatták ezt a súlyponteltolódást.

Indul az ob-n a mellúszó-számokban többször is országos csúcsot felállító Fángli Henrietta. Az erdélyi származású úszó, most, hogy magyar színekben versenyezhet, euforikus állapotban van a kapitány szerint.

"Meglátjuk, ez hova fut ki. Az biztos, hogy ő egy úgynevezett hiányszakmánkban ért el nemzetközi szintet és most már országos csúcsokat javított. Reméljük, töretlen lesz a fejlődése" - fogalmazott Sós Csaba.

A nyarat sérülése miatt kihagyó Késely Ajna újra teljes értékű edzésmunkát végez, így ő is rajtol, igaz, csak három számban, és ott van a nevezettek listáján egy "veterán" is, a 37 esztendős Verrasztó Dávid, aki öt távon is indul.

Az előfutamokat reggel 9 órától, a döntőket 17 órától rendezik, az első három nap az M4 Sporton, szombaton az M4 Sport+-on lesznek láthatók a finálék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com