Nehéz, de nem lehetetlen küldetés előtt a magyarok

Szerdától négy napon át Helsinkiben versenyez a magyar férfi fallabda-válogatott, a divízió 1-es csapat Európa-bajnokságon a kontinens legjobb kilenc együttese lép pályára.A hazai szövetség tájékoztatása szerint Magyarország az ötcsapatos A csoportba került, amelyben a címvédő Anglia, valamint Németország, Wales és a házigazda Finnország lesz az ellenfele. A válogatott keretét Farkas Balázs, Kamocsai Bendegúz, Püski Lénárd, Simon Dániel, Takács Benedek és Krajcsák Márk alkotja.
    

A szövetségi kapitány, Krajcsák azt mondta: szerinte ez a valaha volt legerősebb magyar csapat, de nagyon nehéz lesz bennmaradni az első osztályban. "A finneknél papíron jobbnak számítunk, de a többi csapat ellen nem nekünk áll a zászló, ami azonban közel sem azt jelenti, hogy ne lenne esélyünk, sőt! Várhatóan a torna során három mérkőzést kellene megnyernünk a divízió 1-ben maradáshoz, ami borzasztó nehéz lesz, de teljesíthető. A négy nap során az első két napon két meccsünk lesz, aztán egy-egy" - nyilatkozott.
    

A magyar válogatott az első mérkőzését szerdán reggel játssza Wales ellen, majd délután a házigazda finnek következnek. A csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a 3-5. csapat pedig még játszik a másik csoport harmadik és negyedik helyezettjével. Az első hat marad az élvonalban, a hetedik, nyolcadik és kilencedik kiesik a divízió 2-be - mondta az MTI-nek Krajcsák Márk.


    A magyarok programja:
    szerda:
Magyarország-Wales 9.30
Magyarország-Finnország 17.30

    csütörtök:
Magyarország-Németország 9.30
Magyarország-Anglia 14.00

    péntek:
keresztbejátszás

    szombat:
keresztbejátszás


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com