Nehéz debütálás előtt a MÁV Előre
Kifejezetten nehéz feladat vár a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatára, amely kedden a spanyol Guaguas Las Palmas együttese ellen hazai pályán mutatkozik be a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
A székesfehérváriak tavasszal előbb történetük első Magyar Kupa-diadalát aratták, majd májusban - szintén klubtörténeti sikert elérve - a magyar bajnoki címet is elhódították, ez utóbbinak köszönhetően pedig elindulhatnak a BL kvalifikációjában.
A sorsolás nem volt kegyes a MÁV Előréhez, ugyanis a háromkörös selejtező első fordulójában azzal a spanyol Guaguasszal találkoznak Pesti Marcellék, amely két idénnyel ezelőtt a negyeddöntőig menetelt az elitsorozatban, majd a legutóbbi szezonban a CEV Kupában jutott el a nyolcaddöntőbe.
A rivális keretében a hazai játékosokon kívül argentin, zöld-foki szigeteki, belga, brazil és bolgár légiós is szerepel, mellettük pedig egy igazi világsztárt is a foglalkoztat a klub: a kubai származású, de később az olasz válogatottal olimpiai ezüstérmes Osmany Juantorena a többi között a Bajnokok Ligáját háromszor, a klubvilágbajnokságot pedig ötször nyerte meg csapataival. Az ütőjátékos ugyan már 40 éves, de az előző idényben még a BL-negyeddöntős Monzát erősítette, így szerződtetése hatalmas fegyverténynek számít a spanyol együttesnél.
A legutóbbi szezonhoz képest mindkét csapat játékoskeretében csak minimális változások voltak, így két, összeszokott gárda csap majd össze a MET Arénában. Utóbbi helyszín is kisebbfajta klubtörténelem a hazaiaknak, ugyanis ez lesz az első alkalom, hogy a MÁV Előre saját városában léphet pályára a nemzetközi porondon: eddig a székesfehérvári multifunkciós csarnok helyett tatabányai albérletben játszotta hazai meccseit az európai szövetség sorozataiban.
A párharc első összecsapása kedden 18 órakor kezdődik, a visszavágó jövő csütörtökön lesz a spanyol szigeten.
A húszcsapatos főtáblára jutáshoz három párharcot kell sikerrel venni, de a búcsúzónak sem ér véget az európai küzdelem: a most kieső csapat a CEV Kupa első fordulójában a német Helios Grizzlys Gisen ellen lép majd pályára november közepén.
(Forrás: MTI)
A székesfehérváriak tavasszal előbb történetük első Magyar Kupa-diadalát aratták, majd májusban - szintén klubtörténeti sikert elérve - a magyar bajnoki címet is elhódították, ez utóbbinak köszönhetően pedig elindulhatnak a BL kvalifikációjában.A sorsolás nem volt kegyes a MÁV Előréhez, ugyanis a háromkörös selejtező első fordulójában azzal a spanyol Guaguasszal találkoznak Pesti Marcellék, amely két idénnyel ezelőtt a negyeddöntőig menetelt az elitsorozatban, majd a legutóbbi szezonban a CEV Kupában jutott el a nyolcaddöntőbe.

Hozzászólások