Nehéz helyzetben Sós Bence szerb csapata

Nehéz helyzetben várja a visszavágót a Sós Bencét is foglalkoztató szerb Topolya SC a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharcban, amelyen a kétgólos előnyben lévő Jagiellonia Bialystok vendége lesz csütörtökön.A szerb együttes a papírforma borítására készült a múlt héten, de végül hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett az egyébként is esélyesebbnek tűnő lengyel riválistól.

Sóséknak meglehetősen nehéz lesz ledolgozni a kétgólos hátrányt, és megfordítani a párharc állását, különös tekintettel arra, hogy a Jagiellonia az alapszakaszban otthon játszott három meccséből egyet sem veszített el, egy döntetlen mellett kétszer nyert, megverve többek közt a norvég Moldét.

A Real Betis és a Gent párharcra eldőlni látszik, a visszavágót ugyanis Spanyolországban rendezik azután, hogy a sevillai alakulat Belgiumban 3-0-ra diadalmaskodott múlt csütörtökön.

Az európai kupaküzdelmek történetének első ciprusi házicsatája viszont nyitott még, Nicosiában 1-1-es döntetlen született, így a 21-szeres bajnok Omoniának most a Páfosz vendégeként kell kiharcolnia a továbbjutást.

A múlt csütörtöki odavágókon két meglepetéseredmény is született: az ír Shamrock Rovers 1-0-ra nyert a Molde otthonában, míg az izlandi Vikingur otthon verte 2-1-re a papíron sokkal jobb erőkből álló Panathinaikoszt.

Az írek a visszavágón saját közönségük előtt ejthetik ki a norvég riválist, ami nagy fegyvertény lenne a számukra, míg a rejkyavíki együttesnek Görögországban kell megőriznie egygólos előnyét ahhoz, hogy feltegye a koronát története legsikeresebb európai kupaszereplésére.

Konferencia-liga, nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

Real Betis (spanyol)-Gent (belga) 18.45 (az első mérkőzésen: 3-0)

Olimpija Ljubljana (szlovén)-Borac Banja Luka (bosnyák) 18.45 (0-1)

Páfosz (ciprusi)-Omonia (ciprusi) 18.45 (1-1)

Heidenheim (német)-FC Köbenhavn (dán) 18.45 (2-1)

Jagiellonia Bialystok (lengyel)-Topolya SC (szerb) 21.00 (3-1)

APOEL (ciprusi)-Celje (szlovén) 21.00 (2-2)

Panathinaikosz (görög)-Vikingur Reykjavík (izlandi) 21.00 (1-2)

Shamrock Rovers (ír)-Molde (norvég) 21.00 (1-0)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com