Nehezen nyertek a nők az amerikaiak ellen

A magyar női válogatott a vártnál jóval nehezebben, 3-2-re győzte le az amerikaiakat a svédországi Halmstadban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság keddi játéknapján, s este, az ukránok ellen a továbbjutásért küzdhet.Bátorfi Zoltán élvonalban szereplő női gárdája ezúttal legerősebb összeállításában lépett asztalhoz, míg a túloldalon három ázsiai származású játékos állt. Az első meccsen a világranglistán 90. Madarász Dóra kétszettes hátrányból fordított Lily Zhang (56.) ellen, majd Póta Georgina (33.) meglepetésre három sima játszmában kikapott Yue Wutól (122.). Miután a harmadik találkozón Pergel Szandra (69.) is alulmaradt nagy küzdelemben a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 481. Amy Wanggal szemben, már a végső győzelem is kezdett távolodni.

   
Ezután azonban összekapták magukat a magyarok, előbb Póta három szettben felülmúlta Zhangot, majd Madarász - második sikerét begyűjtve - négy játszmában Wut, így végül összejött a győzelem. A magyar csapat 19 órától az ukránokkal játszik ki-ki mérkőzésen, amelyik válogatott győz, az folytathatja a legjobb 12 között. A csoportot vezető japánok és második osztrákok továbbjutása már biztos.


    Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
    nők, bajnoki divízió, B csoport:
    4. forduló:
Magyarország-Egyesült Államok 3-2
---------------------------------
Madarász Dóra-Lily Zhang 3-2 (-2, -4, 9, 6, 9)
Póta Georgina-Yue Wu 0-3 (-7, -2, -8)
Pergel Szandra-Amy Wang 2-3 (8, -9, 7, -8, -12)
Póta-Zhang 3-0 (10, 5, 7)
Madarász-Wu 3-1 (7, -5, 9, 9)


    A csoport további eredményei:
Japán-Ausztria 3-0
Ukrajna-Egyiptom 3-0


    Az állás: 1. Japán 8 pont, 2. Ausztria 7, 3. Ukrajna 6 (6-6), 4. Magyarország 6 (7-8), 5. Egyesült Államok 5, 6. Egyiptom 4
    A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.


    később:
    nők, 5. forduló:
Magyarország-Ukrajna 19.00
    férfiak, másodosztály, G csoport, 3. forduló:
Magyarország-Paraguay 16.00


Mindkét osztályban azonos a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy darab hatos csoport első három helyezettje jut tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és a harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve a 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat-vb-n az első osztályban szerepelhet.
    

A nyolcad- és a negyeddöntőket szerdán és csütörtökön rendezik, pénteken következnek az elődöntők, a női fináléra szombaton, a férfira vasárnap kerül sor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

http://ujhazak.com