Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kihagyja a következő nemzetközi szezont a SERCO UNI Győr női kosárlabdacsapata.A Rába-partiak legutóbb a bajnoki negyedik helyük mellett ezüstérmet nyertek a Magyar Kupában, az Európa Kupában pedig a nyolcaddöntőben búcsúztatta őket a Sopron Basket. A klub keddi tájékoztatása szerint Fűzy András társadalmi elnök az elmúlt idényről szólva elmondta, Cziczás László vezetőedző együttesében a februári válogatott szünetben kezdődtek a problémák, amikor Wentzel Nóra súlyos sérülést szenvedett, és néhány héten belül három további kosárlabdázó is megsérült.

"Hat hadra fogható játékos maradt a keretben, szóval korántsem ideális körülmények között érkeztünk a Magyar Kupa döntőjébe, ahol remek találkozón, egylabdás meccsen kaptunk ki a DVTK-tól.

Le a kalappal a lányok előtt nemcsak az MK-fináléért, hanem utána a rájátszásban mutatott heroikus küzdelemért is, hiszen ezzel a hat játékossal és a mélyvízbe dobott fiatalokkal játszottuk végig a playoffot. A későbbi bajnok Sopront mindent eldöntő meccsre kényszerítettük, és a negyedik hellyel nem lehetünk elégedetlenek, de persze elégedettek sem" – fejtette ki.

Fűzy András közölte, hogy gazdasági lehetőségeik szűkültek és nehezedtek, ezért azt javasolta a vezetőségnek, hogy a következő szezonra olyan keretet építsenek, amely nagyban hagyatkozik a meglévő és saját nevelésű magyar játékosokra, illetve olyan légiósokra, akik ár-érték arányban a legmegfelelőbben tudják szolgálni a klub fejlődésének a célját.

"Egy kicsit vissza kell vennünk, a képzés irányába kell elindulnunk. Ha ezt a folyamatot végigvisszük, akkor minden lehetőségünk meglehet arra, hogy a szakmai és gazdasági stabilitásunkat visszanyerjük és ismét dobogós helyezésekért küzdjön a csapat. Ami az európai kupaindulást illeti, sok olyan játékos érkezik, akiknek hétközben fejlesztési munkára lesz szüksége, és a képzési időt nem adhatjuk fel az európai szereplésért. Próbáljuk minimalizálni annak az esélyét, hogy a tavalyihoz hasonló sérüléshullám érjen minket, ez ugyanis most érzékenyebben érintene bennünket" – indokolta meg az elnök azt, hogy az UNI Győr ősszel nem indul az európai porondon.

A 2025/26-os szezon keretét a következő hetekben teszi közzé a győri egyesület.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com