Nem irreális Miklós Edit dobogós szereplése az alpesi kapitány szerint

A szakvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán beszélt többek között a legjobb magyar sízőről, aki november 4-én elutazott az Egyesült Államokba, s ott folytatja felkészülését a számára december elején kezdődő szezonra.

Stark hangsúlyozta, hogy a szocsi játékokon lesiklásban hetedik sportoló januári súlyos térdsérülésből teljesen felépült, s azon még edzője is meglepődött, hogy a hosszú kihagyás ellenére ott tudták folytatni vele a munkát, ahol balesete előtt abbahagyták. "Az nagyon pozitív, hogy nem egy mélyebb stádiumból kellett felépíteni a szezonját" - jegyezte meg Stark, hozzátéve, hogy egyedül a "sínapok" számában van lemaradása, de ezt a problémát novemberben próbálják pótolni.

Miklós Edit visszatérése utáni első versenyeit alaposan megnehezítethette volna a kihagyás miatti visszacsúszása a rangsorban. A kapitány azonban jelezte, találtak egy kisebb hibát a nemzetközi szövetség (FIS) szabályrendszerében, így legerősebb számában, a lesiklásban a FIS a 15. helyre sorolta most a magyar sízőt. Ez azt jelenti, hogy kedvező pozícióból startolhat már az első, Lake Louise-i világkupa-futamon.



A szuper-óriásműlesiklással már más a helyzet, ott ugyanis biztosan magas rajtszámot kap majd az elején Miklós Edit. A februári phjongcshangi téli játékokra három kvótája van jelenleg a szakágnak, a nőknél kettő, míg a férfiaknál egy. Amint Stark jelezte, az indulás alapfeltétele, hogy a versenyző a legjobb 500-ban legyen a világranglistán, így a nőknél Miklós mellett Archam Chiara az induló. A férfiaknál öten is a TOP-500-ban állnak, s a kapitánynak Kékesi Márton, Nagy Bence, Szöllős Benjámin, Szöllős Barnabás és Samsal Dalibor közül kell majd választania.

A szakvezető megjegyezte azt is, bíznak abban, hogy még egy kvótához juthatnak, amennyiben ugyanis Miklós Edit kiemelkedően tud szerepelni a szezonban, Magyarország bekerülhet a legjobb 15 nemzet közé, s akkor a csapatversenyben is ott lehetnének a játékokon, ami által egy plusz férfi kvótát kapnának.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com