Nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja
A cseh Julia Susanne Reisingerová és az amerikai Alexa Page Held nem játszhat az NKA Universitas Pécs csapatában a női kosárlabda NB I döntőjében a DVTK ellen.
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia honlapja szerint Reisingerovát hétfőn (ma) megoperálják, mert a Magyar Kupa elődöntőjében megsérült a térde.
Helddel úgy kötöttek szerződést, hogy az idény végéig számíthatnak rá, azonban helyzete időközben több szempontból is megváltozott, ugyanis az észak-amerikai profiligában szereplő Phoenix keretéből a Toronto csapatához került egy speciális draftfolyamat keretében, így WNBA-kötelezettségei miatt csatlakoznia kellett új együtteséhez. Emellett a pécsi klub anyagi okok miatt is kénytelen volt hozzájárulni az amerikai kosaras távozásához.
A cseh center volt a pécsiek legeredményesebb játékosa, a mostani szezonban ugyanis 21 mérkőzésen 335 pontot dobott. Held tíz meccsen 124 pontot szerzett, 12,4-es átlagával ő volt a csapat második legjobbja. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntő - amelyben az NKA kizárólag magyar játékosokkal szerepel - első mérkőzését szerdán 17 órától rendezik a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások