Nem lesz verseny Szlovéniában, a férfiak idénye is véget ért

A koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) törölte a férfi alpesi világkupa-sorozat Kranjska Gora-i versenyeit, ezzel véget ért a szezon.A szlovéniai helyszínen szombaton és vasárnap óriás-műlesikló, illetve műlesikló viadalt rendeztek volna, a FIS azonban - a honlapján megjelent közlemény szerint - a versenyzők és minden egyéb résztvevő egészségét szem előtt tartva a versenyek törlése mellett döntött.

    
Ezzel a nők után - akiknek arei versenyhétvégéjét tegnap törölte a FIS - a férfiak számára is véget ért a vk-szezon, mivel a jövő hétre tervezett Cortina d'Ampezzó-i világkupa-döntőt már korábban törölték a járvány miatt.
    

Ez azt jelenti, hogy a norvég Aleksander Aamodt Kilde pályafutása legnagyobb sikerét aratva megnyerte az összetett elsőnek járó nagy kristálygömböt. A technikai számokban honfitársa, Henrik Kristoffersen végzett az élen, míg a mostani hétvégére nagy reményekkel készülő francia Alexis Pinturault-nak meg kell elégednie a kombináció kristálygömbjével.


    Az összetett világkupa végeredménye:
1. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1202 pont, 2. Alexis Pinturault (francia) 1148, 3. Henrik Kristoffersen (norvég) 1041

    A szakági világkupák győztesei:
lesiklás: Beat Feuz (svájci)
szuperóriás-műlesiklás: Mauro Caviezel (svájci)
óriás-műlesiklás: Kristoffersen
műlesiklás: Kristoffersen
kombináció: Pinturault
párhuzamos műlesiklás: Loic Meillard (svájci)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com