Nem volt még ilyen eredményes első féléve a magyar birkózóknak

A legfiatalabb, U15-ös korosztály kivételével minden korcsoport számára lezárultak az idei Európa-bajnokságok, amelyeket egytől egyig kiemelkedő eredményekkel zártak a magyar sportolók.A magyar szövetség összegzése szerint "ezek voltak minden idők legjobb Eb-szereplései", a kiemelkedő sikerekben pedig komoly szerepet játszottak a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei. A csepeli székhelyű, állami szinten kiemelt sportági akadémián tavaly óta folyik a munka, a növendékek ott vesznek részt központi felkészítésben, ugyanakkor közben a klubjaik kötelékében maradnak.
    

A budapesti felnőtt Eb-n szerzett kilenc magyar éremből - 2 arany, 2 ezüst, 5 bronz - hármat akadémista szerzett: Váncza István ezüst-, Nagy Bernadett és Dollák Tamara bronzérmes lett. Az U23-as kontinensviadalon a tíz magyar érmesből hét, az U20-as Európa-bajnokságon szerepelt öt magyar dobogós közül négy, míg az U17-es Eb nyolc medált nyert sportolója közül öt a KIMBA-n készül a versenyekre.
   

"Szeretettel gratulálok a fiataloknak, és hálásan köszönöm az anyaegyesületeik - ESMTK, UTE, FTC, Kőbánya SE, Csepel TC, BHSE, Érd, Dorog, Orosháza, Sziget SC, Tököl, Cegléd, Vasas SC, Dunaújváros, Soltvadkert, Magyarkanizsa - és a KIMBA mestereinek a lelkiismeretes felkészítésüket, a kemény edzésmunkát. Hajrá, magyar birkózók! Hajrá, KIMBA!" - idézte a szövetség hírlevele Németh Szilárdot, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnökét, aki a KIMBA alapítója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com