Németh Anett: különleges volt a nevelőklubom ellen játszani

Németh Anett számára különleges érzés volt, hogy csütörtökön nevelőklubja, a Vasas ellen léphetett pályára a női röplabda CEV Kupában.A magyar válogatott játékos olasz együttese, a Chieri magabiztos teljesítménnyel 3-0-ra nyert az Érd Arénában, így előnnyel várja a jövő szerdai, torinói visszavágót.

"Minden szempontból különleges volt ismerős arcok előtt egy nagyon ismerős csarnokban pályára lépni. Örültem, hogy hazai nézők, a családom előtt játszhattam, de a felkészülésem nem volt más, mint bármelyik másik meccs előtt" - mondta a 25 éves feladóátló, aki a magyar válogatott tagjaként sokszor játszott már Érden.

A korábban a német Potsdamban, illetve az egyaránt olasz Pinerolóban és Perugiában szerepelt Németh elmondta, messze a mostani együttese a legszervezettebb, a teljes stáb nagyobb létszámú, mint maga a játékoskeret.

"Ez az eddigi legerősebb csapatom, többet is dolgozunk, mint az előző két együttesemnél. Itt vannak a legjobb játékosok, a célunk pedig, hogy megszorongassuk, ha pedig lehet, le is győzzük a négy legjobb csapatot" - mondta a világ egyik legerősebb bajnokságának számító olasz élvonalról az ütő, aki az előző idényben a Serie A második legponterősebb játékosa volt.

A 65-szörös válogatott röplabdázó arról is beszélt, időre volt szüksége, hogy megszokja az új játékrendszert, az edzőt, valamint minden mást is, ez pedig meglátása szerint egy kicsit lassabban sikerült, mint szerette volna.

"Azt gondolom, mostanra már sikerült teljesen beilleszkedni, és a játék is úgy megy, ahogyan szeretném" - mondta Németh, aki a csütörtöki találkozó előtt átvehette az év legjobb játékosának járó Szalayné Sebők Éva-díjat, amelyet már negyedszer érdemelt ki.

Az olasz klubnál zajló munkáról azt mondta, sokat csapatoznak ugyan, de a technikai elemekre is nagy hangsúlyt fektetnek, Nicola Negro vezetőedző pedig "precízen elvárja az elképzelései megvalósítását" a játékosaitól.

Németh szerint az olasz élvonalban jelenleg negyedik Chieri célja, hogy minél tovább, lehetőleg a döntőig jusson a második számú európai kupasorozatban, ha pedig már odáig eljut, akkor "nyerni is szeretnénk". Az együttes a 2023-as a Challenge Kupa-diadala után tavaly megnyerte a CEV Kupát, míg idén tavasszal előbbiben sorozatban a fináléig menetelt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com