Nemzetközi porondon mentheti meg a szezonját két angol csapat

A Tottenham Hotspur és a Manchester United is a labdarúgó Európa-ligában próbálja megmenteni a szezonját, előbbi a holland AZ Alkmaar, utóbbi a spanyol Real Sociedad vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.Mindkét szigetországi csapat búcsúzott már az FA Kupából és a Ligakupából, ráadásul a londoniak mindössze a 13., míg a manchesteriek a 14. helyen állnak a Premier League-ben, így az egyetlen esélyük, hogy a következő idényben is a nemzetközi porondon szerepeljenek, ha megnyerik a második számú európai kupasorozatot.

Ellenfeleik sincsenek csúcsformában, mind az Alkmaar, mind a Real Sociedad botladozik hazája bajnokságában. Ifj. Lisztes Krisztián és Fenyő Noah együttesére, a német Bundesligában harmadik Eintracht Frankfurtra rendkívül nehéz feladat vár, mivel az Ajax Amsterdam otthonába látogat. A holland bajnokságban toronymagasan listavezető gárda legutóbbi nyolc meccséből hetet megnyert.

Szintén izgalmasnak ígérkezik a La Ligában a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő Athletic Bilbao vendégjátéka a Claudio Ranieri irányításával egyre jobb formába lendülő AS Roma otthonában. A Ferencvárost búcsúztató cseh Viktoria Plzen pedig a másik római gárdát, az SS Laziót látja vendégül. A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.

Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

AZ Alkmaar (holland)-Tottenham Hotspur (angol) 18.45

Real Sociedad (spanyol)-Manchester United (angol) 18.45

FCSB (román)-Olympique Lyon (francia) 18.45

Fenerbahce (török)-Glasgow Rangers (skót) 18.45

Viktoria Plzen (cseh)-SS Lazio (olasz) 21.00

Bodö/Glimt (norvég)-Olimpiakosz (görög) 21.00

Ajax Amsterdam (holland)-Eintracht Frankfurt (német) 21.00

AS Roma (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol) 21.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com