Népes mezőny érkezik Szegedre

A tavalyinál is nagyobb érdeklődés övezi a csütörtöktől vasárnapig a szegedi Maty-éren sorra kerülő evezős országos bajnokságot.A Magyar Evezős Szövetség szerdai beszámolója szerint három hónappal a nagysikerű és nemzetközi elismerést kiváltó Európa-bajnokság, kontinentális és parakvalifikációs regattát követően ismét az evezésé lesz a főszerep a Maty-éren. Az ob-n kilenc kategóriában és korosztályban lesznek indulók, tavalyhoz képest pedig nőtt a sportolók részvételi száma: az összesen 1463 futamban 1037 versenyző száll hajóba és méri össze erejét.
    

Lőrincz Attila szövetségi kapitány az MTI megkeresésére elmondta, változatos lesz a felhozatal és bízik a feltörekvő fiatalok megjelenésében, mivel éppen generációváltás zajlik. Kicsit aggódik a nagy meleg miatt, ugyanakkor a meleg vízen gyors idők születhetnek, így kíváncsi rá, hogy ezt melyik versenyző tudja majd kihasználni.
    

Pénteken férfi egypárban áll rajthoz a párizsi olimpiára készülő Pétervári-Molnár Bendegúz, akinek az ob lesz az utolsó megméretése az ötkarikás játékok előtt, mivel pár nap múlva már utazik a francia fővárosba, ahol jövő szombaton kezdi meg harmadik olimpiai szereplését. A szövetségi kapitány az egyetlen párizsi olimpikonról elmondta, hogy az utóbbi hetekben csak felvételeken látta a 31 éves magyar evezős horvátországi felkészülését, de edzői szerint jó formában várja az ob-t, ami remek felmérő lehet számára a nyári játékok előtt. A négynapos viadalon már reggel 7.30-kor elkezdődik a program, a zárónapon pedig fél órával később szállnak vízre az első futam versenyzői.


    Program, a felnőtt A döntők:
    csütörtök:
    ---------
    férfiak:
könnyűsúlyú kettes
könnyűsúlyú négyes

    nők:
könnyűsúlyú kettes

    péntek:
    -------
    férfiak:
egypár (olimpiai szám)
kettes (o. sz.)
könnyűsúlyú négypár

    nők:
egypár (o. sz.)
kettes (o. sz.)
könnyűsúlyú négypár

    szombat:
    --------
    férfiak:
könnyűsúlyú egypár
kétpár (o. sz.)
négyes (o. sz.)

    nők:
könnyűsúlyú egypár
kétpár (o. sz.)
négyes (o. sz.)

    vasárnap:
    ---------
    férfiak:
könnyűsúlyú kétpár (o. sz.)
négypár (o. sz.)
nyolcas (o. sz.)

    nők:
könnyűsúlyú kétpár (o. sz.)
négypár (o. sz.)
nyolcas (o. sz.)


(Forás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com