Neymar udvariassága hat és fél millió eurót ér évente

A Paris Saint-Germain brazil futballcsillaga, Neymar - fizetésén felül - évi hat és fél millió eurót kaphat klubjától jó "magaviseletének" méltánylásaképpen.Az El Mundo spanyol napilap értesülése szerint a válogatott támadó szerződésének értelmében a pályán kívüli "udvariasságával és pontosságával" érdemelheti ki a plusz pénzt, amelyet havi részletekben egyenlít ki a PSG. Az újság tudomása szerint Neymarnak az "etikai bónusz" fejében eleget kell tennie annak a kitételnek, hogy nem késik edzésről és mérkőzésről, továbbá "udvariasan és barátságosan kommunikál a szurkolókkal, akiket köteles köszönteni minden meccs előtt és után".
    

A brazil az évi hat és fél milliós külön jutalomért a kontraktusa záradékában azt is vállalta, hogy nem bírálja nyilvánosan párizsi klubját, sem annak politikáját - írta az El Mundo, amely vasárnap adott hírt arról, hogy az arab tulajdonban levő Paris Saint-Germain annak idején csaknem félmilliárd eurót áldozott Neymar megszerzésére és a sztár fizetésére.
    

A lap a rendelkezésére álló dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a 29 éves támadóért az FC Barcelonának fizetett 222 millió euróhoz társult még a párizsiakhoz 2017-ben öt esztendőre szerződő Neymar évi 43,3 millió eurós bruttó fizetése, s a kontraktus kiegészült úgynevezett hűségbónusszal, amely hosszú távú maradásáért cserébe 50,5 millió euróval gazdagította a brazilt. Így a teljes "Neymar-művelet" - mint a futballtörténelem mindmáig legdrágább szerződése - az újság tudomása szerint összesen 489 228 117 euróba került.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com