Nikitscherék a Sevilla ellen javíthatnak

A magyar válogatott Nikitscher Tamás csapata, a sereghajtó Real Valladolid a 13. helyen álló Sevilla ellen javíthat a spanyol labdarúgó-élvonal 24. fordulójában.A tabellán utolsó kasztíliai gárda pénteken a Rayo Vallecano otthonában is kikapott, a magyar középpályás számára viszont pozitív emlékeket is idézhet az 1-0-ra elvesztett találkozó, mivel - miután az elsőn csereként lépett pályára - végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

A lila-fehér klubnak ezzel együtt tovább tart a vesszőfutása, ugyanis sorozatban négy, összességében pedig már 16 vereségnél jár.

Vasárnap délután azonban reális esély kínálkozik a pontgyűjtésre az elmúlt három fordulóban nyeretlen Sevilla ellen, amely 2023-ban még - a Puskás Arénában - Európa-ligát nyert, jelenleg viszont csak a középmezőny alsó felében szerénykedik.

A két gárda előző 12 összecsapásán sevillai siker vagy döntetlen született, a Valladolid legutóbb 2012-ben tudta megverni az andalúziai együttest. A La Liga három élcsapata egyaránt a tabella középső régiójából kap ellenfelet a 24. játéknapra. A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a kilencedik helyen álló Osasunához látogat, amely négy mérkőzés óta veretlen. A listavezető fővárosiak önbizalmát növelheti, hogy legutóbb 14 évvel ezelőtt maradtak alul baszkföldi riválisukkal szemben.

A mindössze egypontos lemaradással második Atlético Madrid a tíz hellyel és 21 ponttal mögötte álló Celta Vigót fogadja, ugyanakkor várhatóan meg kell küzdenie a három pontért a harmadik helyezett Barcelonának, amely a hatodik Rayo Vallecanót látja vendégül a forduló hétfői zárómeccsén.

A Yaakobishvili Antalt foglalkoztató, nyolcadik helyen álló Girona pénteken a Getafe ellen lép pályára otthon.

La Liga, 24. forduló:

péntek:

Girona-Getafe 21.00

szombat:

Leganes-Alaves 14.00

Osasuna-Real Madrid 16.15

Atletico Madrid-Celta Vigo 18.30

Villarreal-Valencia 21.00

vasárnap:

Espanyol-Athletic Bilbao 14.00

Real Valladolid-FC Sevilla 16.15

Real Mallorca-Las Palmas 18.30

Betis-Real Sociedad 21.00

hétfő:

FC Barcelona-Rayo Vallecano 21.00

Az állás:

1. Real Madrid 23 51-22 50 pont

2. Atlético Madrid 23 38-15 49

3. FC Barcelona 23 64-25 48

4. Athletic Bilbao 23 36-20 44

5. Villarreal 23 46-34 40

6. Rayo Vallecano 23 27-24 35

7. Real Sociedad 23 20-20 31

8. Girona 23 31-33 31

9. Osasuna 23 28-32 31

10. Mallorca 23 20-29 31

11. Real Betis 23 27-31 29

12. Celta Vigo 23 34-37 28

13. Sevilla 23 25-34 28

14. Getafe 23 18-17 27

15. Las Palmas 23 28-38 23

16. Espanyol 23 22-35 23

17. Leganés 23 19-32 23

18. Valencia 23 24-37 22

19. Alavés 23 25-35 21

20. Valladolid 23 15-48 15

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com