Nikolics ott szeretné folytatni, ahol négy és fél éve abbahagyta

Nikolics Nemanja, a MOL Fehérvár FC frissen igazolt válogatott labdarúgója ott szeretné folytatni, ahol négy és fél évvel ezelőtt abbahagyta.A 32 éves csatár a pénteki sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: boldog, hogy ismét Székesfehérváron játszhat, tele van bizonyítási vággyal. Mint mondta, nincs sok ideje felvenni a ritmust, mert megy a bajnokság, így rögtön bizonyítani kell. Megjegyezte, szombaton a Mezőkövesd elleni találkozón is szeretne pályára lépni, Joan Carrilo vezetőedző döntésén múlik, hogy mennyi játékpercet kap.

    
Kérdésre közölte: bajnoki címeket és Magyar Kupát szeretne nyerni a Fehérvárral, utóbbi még nem jött össze neki a gárdával. Legnagyobb álmának a Bajnokok Ligája-szereplést tartja, ami egyszer már megadatott neki a Legia Warszawa színeiben. Nikolics Nemanja hangsúlyozta, két és fél éves szerződést kötött, de ennél hosszabb távra tervez Székesfehérváron, mert onnan szeretne visszavonulni. Még 24 gól hiányzik neki ahhoz, hogy az együttes történetének legjobb góllövője legyen, ezt is célként tűzte ki maga elé.
    

A magyar válogatottság lemondásával kapcsolatban kijelentette: nehéz döntést hozott korábban, amelyen azóta sem változtatott. Kovács Zoltán sportigazgató kiemelte, Nikolics leigazolásával sikeresebbek lehetnek, mint az elmúlt években. Szerinte a csatár jó fizikai állapotban van, de kilencven percre még nem áll készen.
   

Kérdésre közölte, hogy távozó várhatóan nem lesz a Fehérvárnál, de akad még kiszemelt, akinek a leigazolásán dolgoznak. A MOL Fehérvár FC csütörtökön jelentette be, hogy négy és fél év külföldi játék után visszatért labdarúgócsapatába Nikolics. A szerbiai születésű, 27-szeres magyar válogatott csatár először 2010-ben, Kaposvárról igazolt Székesfehérvárra, ahol öt és fél éven át meghatározó tagja volt az együttesnek. Két bajnoki címet, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapattal, és háromszor az OTP Bank Liga gólkirálya volt. Ezután a lengyel Legia Warszawában futballozott 2015-ben és 2016-ban, majd aláírt az egyesült államokbeli Chicago Fire csapatához, ahonnan tavaly, a szezon végén távozott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com