Nincs afrikai továbbjutó, több mint kétmillió néző, 2,5 felett a gólátlag

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: A csoportkör 48 találkozóján született 122 gólt több mint kétmillió néző látta a helyszínen az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.A 2,54-es mérkőzésenkénti gólátlag - egyelőre - elmarad a négy évvel ezelőttitől, ugyanis Brazíliában meccsenként 2,67 találat született, ugyanakkor a mostani szám jobb, mint a 2002-es, a 2006-os és 2010-es világbajnokságé. A 11 város 12 stadionjában eddig 2 178 894 néző tekintette meg az összecsapásokat, ami 45 394-es átlagot jelent, s ez elmarad az elmúlt három vb nézőszámától, ami elsősorban a létesítmények befogadóképességével magyarázható.

    
A legnagyobb csalódást kétségkívül a címvédő németek okozták, akik már csoportkörben búcsúztak. Érdekesség, hogy amióta 32 csapatos a világbajnokság, az összes európai címvédő - 2002-ben Franciaország, 2010-ben Olaszország, 2014-ben Spanyolország és idén Németország - már az első körben kiesett. A legérdekesebb továbbjutás Japánhoz fűződik, mivel a vb-k történetében először fordult elő, hogy egy csapat a kevesebb sárga lapjának köszönhetően lépett tovább.


A nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartozó versenyeken is csak másodjára történt meg, de akkor sem továbbjutás múlt rajta, ugyanis a 2016-ban a női U20-as vb-n az Egyesült Államok és Franciaország között csak a csoportelsőségről döntött a sportszerűségi lista. Szenegál balszerencsés kiesése egyúttal azt eredményezte, hogy a 32 csapatos vb-ken, azaz 1998 óta most először nem jutott egyetlen csapat sem nyolcaddöntőbe Afrikából.
   

Mindössze két válogatott - Egyiptom és Panama - búcsúzott pont nélkül, de minden nemzeti együttes legalább kétszer eredményes volt a tornán. A legtöbb gólt Belgium szerezte kilenccel. Az egyetlen csapat, amely még nem kapott gólt, a százszázalékos teljesítménnyel 16 közé jutott Uruguay. A dél-amerikaiakon kívül még Belgium és Horvátország maradt hibátlan a csoportkörben.
    

Talán a videobíró bevezetésének is köszönhető, hogy a 48 meccsen összesen 24 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ennek éppen 75 százalékát, azaz 18-at értékesítettek. Szintén kiugróan magas az öngólok száma, mostanáig kilenc született. Ugyanakkor a korábbi tornákhoz képest jóval kevesebb a piros lap, eddig mindössze három futballistát állítottak ki, pedig az elmúlt öt vb-n mindig legalább tizet, ebből négy esetben pedig 17 felett volt a piros lapok száma.
    

Ami érdekességként még kiemelhető, hogy a második félidőben sokkal több gól születik: míg az első 45 percben 47-szer, addig a másodikban 75-ször rezdültek meg a hálók. A hosszabbításokban is sok találat esik, az első játékrész ráadásában ugyan csak három, de a másodikéban 16. Az oroszországi világbajnokság szombattól a nyolcaddöntőkkel folytatódik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com