Női vízilabda világliga szuperdöntő: Biztos magyar győzelem az ausztrálok ellen

Bíró Attila szövetségi kapitány csapatából hárman dupláztak: Szücs Gabriella, Tóth Ildikó és Bujka Barbara.

Keszthelyi Rita egyszer talált be, akárcsak Szilágyi Dorottya, aki az együttes legeredményesebbje volt a keddi, Kanadától büntetőpárbajban elszenvedett 11-10-es vereség, illetve a kínaiak felett aratott szerdai, 16-6-os siker alkalmával egyaránt.

Eredmény, 3. forduló (a magyar szövetség honlapjáról):
B csoport:
Magyarország-Ausztrália 8-3 (3-1, 3-0, 0-2, 2-0)
------------------------------------------------
a magyar gólszerzők: Szücs, Tóth, Bujka 2-2, Keszthelyi, Szilágyi 1-1
az ausztrál gólszerzők: Zimmerman, Armit, Halligen 1-1



A szövetségi beszámoló szerint a magyar csapat az első perctől komolyan vette az összecsapást, s a hatásos támadójátékhoz kiváló védekezés is társult. Egyedül a harmadik negyedben esett vissza a gárda telejsítménye, amikor is az ausztrálok fejöttek 6-1-ről 6-3-ra, a záró nyolc percben azonban már csak magyar találatok születtek.

Bíró Attila csapata hét ponttal zárt a B csoportban. Hogy ezzel elsőként vagy másodikként végez, a magyar idő szerint 13 órától esedékes Kanada-Kína mérkőzés eredményétől függ.

Az A csoportban az Egyesült Államok, Oroszország, Hollandia és Japán válogatottja szerepel. A két négyesből mindegyik csapat bejut a pénteki negyeddöntőbe, ahol keresztbejátszanak majd: az első a negyedikkel, a második a harmadikkal.

kedden játszották:
Kanada-Magyarország 11-10 (3-3, 2-1, 2-3, 2-2 - 2-1) - ötméteresekkel
szerdán játszották:
Magyarország-Kína 16-6 (4-2, 4-0, 4-2, 4-2)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com