Nyéki Balázs: elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata két és fél év után kapott ki pályaválasztóként a Bajnokok Ligájában, Nyéki Balázs vezetőedző szerint játékosai elszoktak a vereségtől.A címvédő és már biztosan nyolcaddöntős Ferencváros a csoportkör ötödik fordulójában 12-12-es döntetlen után ötméterespárbajjal szenvedett 16-13-as vereséget az olasz AN Bresciától kedd este a Komjádi Uszodában. Nyéki Balázs elsősorban a második negyedben kapott nyolc gólnak tulajdonítja az eredményt.

"Az első negyedben gólt sem kaptunk, aztán a másodikban atomjaira hullott a védekezésünk.

A nyolc kapott gól egy egész mérkőzésen is sok, nemhogy egy negyedben" - fogalmazott a szakember a mérkőzés követően az M4 Sportnak, majd kifejtette, hogy bár játékosai később visszakapaszkodtak, de sorsdöntő pillanatban, az utolsó emberelőnynél újra hibáztak.

"Ezek intő jelek, hogy egy percig sem szabad kiengedni. Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része" - tette hozzá. A Ferencváros 2023. május 23. után kapott ki ismét hazai környezetben a BL-ben, összességében az elmúlt két és fél évben lejátszott 110 mérkőzésből a keddi volt a harmadik veresége, a háromból kétszer ötméteresekkel maradt alul.

"Talán elkényelmesedtünk, mert magabiztosan nyertük a mérkőzéseinket, sőt Bresciában is vezettünk öt nullára. Nem hibáztatok senkit, jobb volt az olasz csapat, de a következő fél évben fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a Final Fourba szeretnénk kerülni" - mondta az edző. Az ötméteres párbajban Vámos Márton és Manhercz Krisztián is hibázott, utóbbi szintén nyilatkozott az M4 Sport stábjának.

"Régen játszottunk ennyire dekoncentráltan, ennyire fegyelmezetlenül. Nem is emlékszem, mikor volt az utóbbi években ennyire rossz periódusunk, mint a második negyedben. A pontatlanságaink ellenére a rendes játékidőben szereztünk tizenkét gólt, amellyel mérkőzést lehet nyerni, de meg is érdemeltük, hogy nem sikerült"
- jelentette ki az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

Hasonló csalódottságot fogalmazott meg Vogel Soma.

"Az ilyen kiélezett mérkőzéseken kiütközik, ha a megterhelő év végén valakinél nincs már meg a tökéletes koncentráció. Nem vádolok senkit, csak szomorú vagyok, mert tavasszal a Barcelonetától kaptunk ki idegenben hasonló körülmények között" - nyilatkozott az ugyancsak olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kapus.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com