Nyerniük a bennmaradásért küzdő Nikitscheréknek
Mindenképpen nyernie kellene a Nikitscher Tamást is foglalkoztató, sereghajtó Valladolidnak a vendég Osasuna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában ahhoz, hogy a szurkolók még reménykedhessenek a csapat élvonalban maradásában.
A magyar válogatott középpályást is a soraiban tudó együttes helyzete egyre kilátástalanabb, hét körrel a zárás előtt már 14 pont a hátránya a még bennmaradást érő, 17. helyen álló Alavésszal szemben. A Valladolid november 11. óta nem nyert meccset a spanyol élvonalban, sikertelenségi szériája 12 találkozó óta tart, ezeken mindössze egy döntetlent ért el, a többi összecsapását elveszítette.
Nikitscherékre a győzelmi kényszer ellenére nem vár könnyű feladat, vasárnapi vendégük, a 12. Osasuna ugyanis három bajnoki óta veretlen. Abban azért bízhat a Valladolid, hogy a rivális a mostani szezonban kifejezetten gyengén muzsikál idegenben: 15 meccsből csak egyet tudott megnyerni, s nyolc döntetlen mellett hatszor kikapott.
Ami Nikitscherék közvetlen riválisait illeti, a szintén a bennmaradásért küzdő, utolsó előtti Leganés szombaton a 8. Mallorca vendége lesz, míg a 18. Las Palmas aznap este a harmadik Atlético Madridot fogadja. Papíron nem a kieső helyeken álló együttesek az összecsapások esélyesei, de a Valladolidnak az még önmagában kevés, ha ezek a csapatok nem szereznek pontot, a Leganés ugyanis 12, a Las Palmas pedig 13 ponttal előzi meg őket. A 30 pontjával 17. Alavés vasárnap Sevillában vendégeskedik, és ha győzne, miközben a kora délutáni meccsen a Valladolig alulmarad, akkor a két alakulat között 17 pontra duzzadna a különbség hat fordulóval a vége előtt.
Az élmezőnyben szintén élesedik a küzdelem: a listavezető FC Barcelona a hetedik Celta Vigót fogadja azután, hogy kedden bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, míg a BL-ből címvédőként búcsúzni kényszerült, a bajnokságban második Real Madrid rangadót játszik vasárnap este, ugyanis a negyedik Athletic Bilbao lesz a vendége. Az ötödik Villarreal vasárnap délután a kilencedik Real Sociedaddal csap össze otthon, míg a forduló zárómérkőzését hétfőn este a hatodik Betis vívja a 16. Gironával idegenben.
La Liga, 32. forduló:
péntek:
Espanyol-Getafe 21.00
szombat:
Rayo Vallecano-Valencia 14.00
FC Barcelona-Celta Vigo 16.15
Real Mallorca-Leganés 18.30
Las Palmas-Atlético Madrid 21.00
vasárnap:
Real Valladolid-Osasuna 14.00
Villarreal-Real Sociedad 16.15
Sevilla-Alavés 18.30
Real Madrid-Athletic Bilbao 21.00
hétfő:
Girona-Real Betis 21.00
A tabella:
1. FC Barcelona 31 84-29 70 pont
2. Real Madrid 31 64-31 66
3. Atlético Madrid 31 53-26 63
4. Athletic Bilbao 31 49-25 57
5. Villarreal 30 53-40 51
6. Real Betis 31 42-39 48
7. Celta Vigo 31 44-45 43
8. Real Mallorca 31 31-37 43
9. Real Sociedad 31 30-34 41
10. Rayo Vallecano 31 34-38 40
11. Getafe 31 31-28 39
12. Osasuna 31 36-44 38
13. Valencia 31 35-47 37
14. Sevilla 31 34-42 36
15. Espanyol 30 33-40 35
16. Girona 31 38-48 34
17. Alavés 31 33-44 30
18. Las Palmas 31 37-52 29
19. Leganés 31 29-48 28
20. Real Valladolid 31 21-73 16
(Forrás: MTI)
A magyar válogatott középpályást is a soraiban tudó együttes helyzete egyre kilátástalanabb, hét körrel a zárás előtt már 14 pont a hátránya a még bennmaradást érő, 17. helyen álló Alavésszal szemben. A Valladolid november 11. óta nem nyert meccset a spanyol élvonalban, sikertelenségi szériája 12 találkozó óta tart, ezeken mindössze egy döntetlent ért el, a többi összecsapását elveszítette.Nikitscherékre a győzelmi kényszer ellenére nem vár könnyű feladat, vasárnapi vendégük, a 12. Osasuna ugyanis három bajnoki óta veretlen. Abban azért bízhat a Valladolid, hogy a rivális a mostani szezonban kifejezetten gyengén muzsikál idegenben: 15 meccsből csak egyet tudott megnyerni, s nyolc döntetlen mellett hatszor kikapott.

Hozzászólások