Nyíri Zoltán: a győztes a vízilabdában a világ legjobb csapata

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke szerint az egész magyar vízilabdázás sikere, hogy a klub megvédte címét a Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjében."Nem találok szavakat, egy nap alatt két magyar Bajnokok Ligája-győzelem. A Győr női kézilabdázói a hetedik BL-címüket nyerték, ami fantasztikus. Gratulálok nekik! A mi diadalunk is ugyanilyen fantasztikus, mert magyar csapat még nem védte meg a címét a férfi vízilabda BL-ben. Vannak nagyszerű történetek, Manhercz Krisztián elment, aztán tavaly nyáron visszajött, most pedig dobott hat gólt a döntőben. Nyéki Balázs pedig bejelentkezett minden idők legjobb edzője címére.

Olyan dolgok történtek, amelyek megismételhetetlenek" - fogalmazott az M4 Sportnak a sportvezető, aki szerint a BL-győztes a vízilabdában a világ legjobb csapata.

Nyíri kiemelte, azt szeretné, hogy a Vasas elleni bajnoki döntő első két meccse ismétlődjön meg minél többször, mert szerinte azok készítették fel a zöld-fehéreket erre a csatára, éppen ezért "ez az egész magyar vízilabda sikere, nemcsak a Fradié".

Hozzátette, a két szoros összecsapás után a harmadik felvonásban ugyan túlzóan kijött a különbség a csapatok között, de azt kívánja, legyenek erősek a hazai ellenfeleik, legyenek jó meccsek, mert szükségük van ilyen mérkőzésekre.

"Úgy erősítünk, hogy nem igazolunk senkit, csak távozók lesznek" - tekintett a következő szezonra Nyíri Zoltán, aki név szerint csak a visszavonuló Pohl Zoltánt említette.

"Fiatalokat építünk be, mint Vismeg Zsombor és Varga Vince. Nem gondoljuk, hogy az megoldás, ha minden évben csak veszel, veszel és veszel".

Nyíri szerint jövőre még nehezebb lesz a címvédés az olasz Pro Recco visszatérésével, amely a hírek szerint olyan világsztárokkal erősít, hogy a jövő évi négy helyből egy szinte már el is kelt.

"Ugyan minket ünnepelnek, mi állunk a színpadon, de a klubnál mindenkinek köszönjük a munkáját a takarítótól a könyvelőig, mert nélkülük nincs FTC" - mondta Nyíri, aki visszaemlékezett arra, hogy nem is oly régen, kilenc éve nem volt fizetés, mert nem jöttek a szponzorok.

A Ferencváros a vasárnapi fináléban a szerb Novi Beograd 13-11-es legyőzésével első magyar csapatként ismételte meg egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban, harmadik végső sikerével pedig - az OSC-t és a Vasast maga mögött hagyva - magyar csúcstartó is lett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com