Nyolc között a női tőrcsapat is
A kardozók után a magyar női tőrözők is bejutottak a legjobb nyolc közé csapatban a Tbilisziben zajló vívó-világbajnokságon.
A mexikóiak felett vasárnap aratott fölényes siker után hétfőn jóval nehezebb feladatot kellett megoldani a világranglistán hatodik kínaiak ellen.
A FIE-rangsorban 11. helyezett magyarok azonban az első asszó elvesztése után sorozatban hármat megnyertek, ráadásul nagy különbséggel, így jelentős előnyre tettek szert. Az ötödik párt követően tizenegy, a hatodik asszó után tíz tus volt a különbség.
A folytatás már nehezebben alakult, nem igazán jöttek a magyar találatok, miközben az ázsiaiak felzárkóztak, de a végén Pásztor Flóra 30-27-ről indulva jól menedzselte a megmaradt előnyt: 5-4-es győzelmet aratott.
A nyolc között a magyarok a japánokkal vívnak.
Eredmények:
női tőr csapatverseny (29 együttes):
vasárnap:
a 32 között:
Magyarország-Mexikó 45-18
hétfő:
a 16 között:
Magyarország-Kína 35-31
(Forrás: MTI)
A mexikóiak felett vasárnap aratott fölényes siker után hétfőn jóval nehezebb feladatot kellett megoldani a világranglistán hatodik kínaiak ellen.A FIE-rangsorban 11. helyezett magyarok azonban az első asszó elvesztése után sorozatban hármat megnyertek, ráadásul nagy különbséggel, így jelentős előnyre tettek szert. Az ötödik párt követően tizenegy, a hatodik asszó után tíz tus volt a különbség.
A folytatás már nehezebben alakult, nem igazán jöttek a magyar találatok, miközben az ázsiaiak felzárkóztak, de a végén Pásztor Flóra 30-27-ről indulva jól menedzselte a megmaradt előnyt: 5-4-es győzelmet aratott.
A nyolc között a magyarok a japánokkal vívnak.
Eredmények:
női tőr csapatverseny (29 együttes):
vasárnap:
a 32 között:
Magyarország-Mexikó 45-18
hétfő:
a 16 között:
Magyarország-Kína 35-31
(Forrás: MTI)


Hozzászólások