Nyolc magyar a nem olimpiai súlycsoportok versenyén

Nyolc magyar birkózó utazik a Tiranában két hét múlva kezdődő nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságára.A hazai szövetség (MBSZ) keddi tájékoztatása szerint kötöttfogásban két, szabadfogásban és a nőknél három-három versenyző vesz részt az október 28-31-án sorra kerülő vb-n, melyet az U23-as korosztály világbajnoksága előz meg az albán fővárosban.

Az U23-asoknál kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Szabados Noémi mindkét vb-n szőnyegre lép, előbb saját korosztályában a 68 kilósok között, majd a felnőtteknél 72 kilóban versenyez. A nőknél az Eb-második Bognár Erika 59 kilóban, míg csapattársa, az Eb-bronzérmes Galambos Ramóna 55 kilóban méreti meg magát.

A szabadfogásúak keretében az Eb-ötödik Kuramagomedov Murad, valamint Halidov Gamzatgadzsi és Juhász Balázs kapott helyet, míg kötöttfogásban az Eb-harmadik Szilvássy Erik és Vitek Amadeusz képviseli a magyar színeket. A nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságán szakáganként négy kategóriában rendeznek versenyt: a nőknél 55, 59, 65 és 72 kilóban, szabadfogásban 61, 70, 79 és 92 kilogrammban, továbbá kötöttfogásban 55, 63, 72 és 82 kilóban.

A nemzetközi szövetség (UWW) honlapja szerint közel 300-an neveztek a négynapos világeseményre, melyen kizárólag azok a birkózók vehetnek részt, akik nem versenyeztek a nyári, párizsi olimpián.

A magyar csapat:

Nők: Galambos Ramóna (55 kg, BHSE), Bognár Erika (59 kg, BHSE), Szabados Noémi (72 kg, FTC-KIMBA)

Kötöttfogás: Vitek Amadeusz (72 kg, BHHSE), Szilvássy Erik (82 kg, Csepeli BC)

Szabadfogás: Halidov Gamzatgadzsi (61 kg, ESMTK), Kuramagomedov Murad (79 kg, Tatabánya), Juhász Balázs (92 kg, BHSE)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com