Nyugodtan készülhetnek Tokióra a Lőrincz testvérek

Nyugodtan készülhetnek a jövő évi tokiói olimpiára a Lőrincz testvérek, akik a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a kötöttfogásúak között.Az M4 Sport pénteki Sporthíradójában a 77 kilogrammos súlycsoportban világbajnok Lőrincz Tamás elmondta: tavaly, a budapesti vb-n jobb erőben érezte magát, idén több sérülés és betegség is hátráltatta a felkészülését, ezért Kazahsztánban "csak" az ötkarikás kvalifikáció reményében indult, nem érezte, hogy ebben benne lenne egy aranyérem.

    
Hozzátette: a vb-n az első mérkőzései voltak nehezebbek, a fináléban, a svéd Alex Bjurberg Kessidis elleni összecsapáson tudta, mire számíthat, ugyanis riválisával többször is együtt edzőtáboroztak. Megjegyezte, bízott benne, hogy meg tudja lepni ellenfelét egy fordított emeléses helyzetből és így is lett, de szinte el sem hitte, hogy technikai tussal győzött.
    

A 87 kg-os súlycsoportban második Lőrincz Viktor arról beszélt, hogy az aranyért utazott a világbajnokságra, erre tette fel az egész évet. Elárulta: még mindig beugrik neki egy-egy jelenet, hogy min ment el az ukrán Zsan Belenyuk elleni döntő, amelyet ellenfele intésekkel nyert meg 2-1-re. Kiemelte, hogy az apró hibákat ki kell javítani a jövő évi olimpiáig.
   

Azt mindketten megjegyezték, hogy bár a kvótákat Magyarországnak szerezték, ötkarikás indulásuk várhatóan nem kerül veszélybe, ezért nyugodtan készülhetnek Tokióra és a jövő évi kvalifikációs versenyeket akár "popcornnal a kezükben" nézhetik végig, mindent a felkészülésnek rendelhetnek alá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com