Október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Október 9-én az MBH-Békéscsaba és a Vasas SC viharsarki mérkőzésével rajtol a női röplabda Extraliga új idénye.A magyar szövetség honlapja alapján az első fordulóban még három találkozót rendeznek úgy, hogy a csütörtöki nyitány után péntekre, szombatra és vasárnapra is jut egy-egy összecsapás. Ezek közül a pénteki Kaposvár-UTE és a szombati Nyíregyháza-MÁV Előre meccs is tartogathat izgalmakat.

A címvédő, az elmúlt négy kiírásban győztes Vasas Óbuda október 12-én, Balatonfüreden a Szent Benedek RA otthonában kezd. A legutóbbi idény két döntőse, a Vasas és a Békéscsaba előbb december 7-én a fővárosban, majd január 31-én Békéscsabán csap össze, míg a Magyar Kupában ezüstérmes kaposváriak - akik új néven, KHG-KNRC-ként szerepelnek - a Vasassal odahaza október 24-én, idegenben január 11-én, míg a csabaiakkal november 15-én és január 17-én csapnak össze, utóbbi mérkőzés lesz a somogyi vármegyeszékhelyen.

A TFSE október 21-én a Vasas Óbuda elleni hazai összecsapással tér vissza az élvonalba. A kilenccsapatos alapszakasz február 8-án zárul, az első nyolc helyezett játszik az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntőben, ahonnan a továbbjutók az - akkor már három győzelemig tartó - egyenes kieséses szakaszban folytatják, míg a négy, elődöntőről lemaradó együttes a kilencedikkel együtt vív alsóházi körmérkőzést a kiesés elkerüléséért.

A szezon május 2-án zárul.

A női röplabda Extraliga 2025/26-os mezőnye:

Fatum Nyíregyháza, KHG-KNRC, MÁV Előre Foxconn, MBH-Békéscsaba, Szent Benedek RA, TFSE (újonc), Újpesti TE, Vasas Óbuda (címvédő), Vasas SC

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com