Október első hétvégéjén rendezik a 18. Nemzeti Vágtát Szilvásváradon

Október 4. és 5. között rendezik a Nemzeti Vágtát Szilvásváradon. A sporteseményre idén tizenegy Elővágtán lehet kivívni az indulás jogát, a verseny győztese 5 millió forint díjazásban részesül - közölte a rendezvény kommunikációjával foglalkozó ügynökség kedden az MTI-vel.Az összegzés idézi Szotyori Nagy Kristófot, a Nemzeti Vágta versenyigazgatóját, aki elmondta, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének első napján Huszárgyerek, Kishuszár és felnőtt előfutamokat rendeznek, valamint lesznek Fogatvágta és Kocsitoló előfutamok is.

A középfutamokat, a nemzetközi futamokat és a döntőket a megmérettetés vasárnapi napján tartják.

A versenyeken kívül számos lovas program is várja a 18. Nemzeti Vágta nézőit - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a 18 éves Nemzeti Vágta idén a fiatalokra fókuszál, hiszen több mint tízezer fiatal a Nemzeti Vágta miatt kezdett el lovagolni. A versenyzők idén is három korcsoportban állnak rajthoz: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14 és 17 év közöttiek a Kishuszár Vágtán indulnak, a 18. életévet betöltött lovasok pedig a Nemzeti Vágtán mérkőznek meg egymással.

A pálya - a tavalyihoz hasonlóan - idén is jól lovagolható, "ló-kímélő", kiváló talajú pálya lesz, amelynek kialakításában 2024-ben a versenyzők véleményét is figyelembe vették.

2023-tól az elővágtákon és a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Határon túli település indulhat magyar tenyésztésű lóval vagy a települése országában tenyésztett lóval, ezek a szabályok nem változnak.

Mint írják, a Nemzeti Vágta versenyszabályzata szerint az a ló, amely a Nemzeti Vágta versenyében háromszor első helyezést ér el, a Nemzeti Vágta örökös bajnoka lesz, és a versenyben többször nem indulhat. Így a tavaly történelmi sikert elért Galaxy - amely három egymást követő évben, három különböző település három versenyzőjét juttatta leggyorsabban a célba - idén már nem állhat rajthoz - tetté hozzá.

Az egyedülálló lovas ünnep összdíjazása 14,1 millió forint, a Nemzeti Vágta győztese 5 millió forintot kap. A versenyzők a Nemzeti Vágtára idén is Magyarországon és a határon túli régiókban tartott Elővágtákon vívhatják ki az indulás jogát. Jelenleg 11 Elővágta van tervbe véve, amelyeken 60 települést képviselő lovas kerül be Szilvásváradra - olvasható az összegzésben.

Bővebb információk Nemzeti Vágtáról a www.vagta.hu weboldalon érhetők el - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com