Olasz Anna is indulhat az olimpián

Olasz Anna is indulhat a 10 kilométeres nyíltvízi viadalon a riói olimpián - tájékoztatta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó szövetség elnöke, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke hétfőn az MTI-t.

A 22 éves magyar versenyző a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi döntésének köszönhetően juthatott indulási joghoz, a NOB határozata szerint ugyanis azok az orosz sportolók, akiknek volt már valaha doppingesete, nem vehetnek részt az ötkarikás játékokon.

rio 2016

Mivel tavaly a kazanyi világbajnokságon ötödik Anasztaszija Krapivinának 2013-ban már volt pozitív doppingtesztje, ezért az ő helye felszabadult, a tatár fővárosban pedig 11. helyével Olasz Anna volt az, aki éppen lemaradt a kvótás pozíciókról. A Londonban olimpiai bajnok Risztov Éva 10. lett, így éppen befért az indulási jogot szerző legjobb tízbe.

"Feküdtem az ágyban, hogy aludjak kicsit, amikor hívott Gellért Gábor edzőm, hogy mehetek Rióba. Onnantól nem volt többé alvás. Elsőre nem akartam elhinni. Mivel még nem volt információnk a döntés hátteréről, bele sem akartam élni magam, amíg nincs százszázalékos megerősítés" - idézte a Magyar Úszó Szövetség közleménye Olasz Annát.

Olasz Anna szerint a legfontosabb a formáját feltornázni "olimpiaképesre". Úgy vélte, ez nem lesz egyszerű, mivel a két héttel ezelőtti Eb-t követően kissé levezetés jellege volt az edzéseknek, ugyanakkor hozzátette, nem a nulláról kezdi a felkészülést.

Gellért Gábor szövetségi kapitány jelezte, azonnal magaslati edzőtáborba vonulnak:

"A kazanyi vb utáni első három hónapban Anna annyira megroppant, hogy pszichológushoz kellett járnia. Most abban reménykedem, fel lehet hozni olyan állapotba, hogy helytállhasson Rióban. Ezért két teljes hetet fogunk magaslaton dolgozni, gyakorlatilag onnan lejőve mennénk azonnal ki, mert ez a munka élettan könyvek szerint három-öt napon belül még jótékony hatással van a sportolóra."

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azzal a kéréssel fordult Borkai Zsolthoz, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéhez, hogy Gellért Gábor is versenyzőjével tarthasson Rióba, utóbbi pedig készségesen megígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ennyi idővel a rajt előtt valamilyen módon megoldják ezt a kérdést.

Olasz Anna részvételével 37 fősre nőtt az olimpiai úszóválogatott, a magyar olimpiai csapat pedig 160 fős lett.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com