Olasz Pro Team a mezőnyben

A Vini Zabu is indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.A szervezők csütörtöki közlése szerint az istálló sorozatban harmadszor nevezett a magyarországi viadalra, ráadásul soraiban teker az a Jakub Mareczko, aki tavaly a CCC színeiben három szakaszt nyert a Tour de Hongrie-n. A tájékoztatás arra is kitért, hogy a Vini Zabu rendszeres résztvevője hazája körversenyének, a Giro d'Italiának, így lesz ez 2021-ben is.

Ez azt jelenti, hogy a Vini Zabu első sora a Tour de Hongrie-val egyidőben zajló olasz körversenyen szerepel majd.

   
A 2009-ben alapított olasz együttesnek számos világklasszis versenyzője volt: a háromhetes versenyeken 48 szakaszgyőzelemig jutott olasz Alessandro Petacchi, a Giro d'Italia-győztes olasz Danilo Di Luca és Stefano Garzelli is versenyzett a színeiben. Két évig a Tour de Hongrie 2018-as bajnokát, a szintén olasz Manuel Bellettit is foglalkoztatta a Vini Zabu. A 42. Tour de Hongrie-ra május 12. és 16. között kerül sor, az eseményen 22 csapat 132 kerékpárosa állhat rajthoz.


    A 2021-es Tour de Hongrie csapatai:
TREK-Segafredo (amerikai) World Team
Team BikeExchange (ausztrál) World Team
Team Jumbo-Visma (holland) World Team
Israel Start-Up Nation (izraeli) World Team
Astana-Premier Tech (kazah) World Team
Bahrain-Victorious (bahreini) World Team
EOLO-Kometa (olasz) Pro Team
Team Novo Nordisk (amerikai) Pro Team
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz) Pro Team
Sport Vlaanderen-Baloise (belga) Pro Team
Bardiani-CSF-Faizané (olasz) Pro Team
Caja Rural-Seguros-RGA (spanyol) Pro Team
Gazprom-RusVelo (orosz) Pro Team
Uno-X Pro Cycling Team (norvég) Pro Team
Vini Zabu (olasz) Pro Team
Mazowsze Serce Polski (lengyel) Continental Team


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com