Olejnik meccs nélkül nyert, Galambos kikapott

A szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Olejnik Pavlo mérkőzés nélkül jutott be a legjobb nyolc közé, míg az 55 kilogrammban induló Galambos Ramóna technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben a budapesti birkózó-világbajnokság hétfői versenynapján.A szabadfogású válogatott utolsó fellépője az ukrajnai, honosított 97 kilós Olejnik volt, aki a 16 között mutatkozott be a hazai közönségnek, melynek még várnia kell arra, hogy birkózni lássa, ugyanis ellenfele, az argentin Ricardo Baez nem jelent meg a mérkőzésen.

    
Olejniknek így egyetlen meccset kell nyernie az elődöntőbe kerüléshez, s ahhoz, hogy kedden éremért küzdhessen. Negyeddöntős ellenfele a kanadai Jordan Steen lesz. Őt követte a C szőnyegen Galambos Ramóna, aki 2016-ban Európa-bajnoki bronzérmes volt és világbajnoki ötödik. Riválisa - az elképesztően erős amerikai válogatottból - Jacarra Winchester volt.
  

"Csak az elején ne kerüljön nagy hátrányba, ez lenne a legfontosabb" - mondta még a meccs előtt az MTI-nek Nagy Lajos, a válogatott másodedzője. Sajnos a szakember szavai nem találtak meghallgatásra. Galambos néhány másodperc után bajba került, riválisa mögé ment (0-2), ebből viszont ügyesen menekült ki, felállt és összefogta a neki háttal álló amerikait, ám hiába várta a publikum, hogy leviszi, vagy eldobja ellenfelét, néhány másodperc után Winchester kiszabadult a fogásából.


A kihagyott lehetőség úgy tűnt, nem kedvetlenítette el a magyar sportolót, mert szinte rögtön ezek után kitolta riválisát a szőnyegről és 2-1-re felzárkózott. A menet hajrája felé közeledve aztán az addig jól küzdő magyar versenyző egy meggondolatlan támadást indított, nagy lendülettel rontott a hátráló Winchesterre, aki gyönyörűen összefogta Galambost és csípődobást mutatott be (1-6) rajta.  
    

A második menetben a szinte behozhatatlannak tűnő hátrányban a hazai tehetség minden kockázatot vállalt azért, hogy akciót csináljon, a kényelmes helyzetben lévő amerikai viszont gyönyörű kontrákkal hatástalanított akciót, és megszerezte a technikai tushoz szükséges pontokat (1-12). "Meg akartam nyerni ezt a meccset, nagyon el vagyok keseredve. Az elején nem lett volna szabad a kétes helyzetekbe belemenni. Ő fizikailag erősebb, az első menetben biztonságosan kellett volna birkóznom" - mondta az MTI-nek könnyeivel küszködve a 22 éves birkózó.
    

Galambos még a vigaszágban reménykedhet, amihez az amerikai döntőbe kerülésre van szüksége.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com