Olimpia 2024 - Az MSZP-frakció nem támogatja a budapesti rendezést

Az MSZP-frakció hétfői ülésén tárgyalta a 2024-es budapesti olimpia megrendezésének kérdését, és az a többségi álláspont alakult ki, hogy nem támogatja azt - mondta az ellenzéki párt elnökhelyettese kedden az MTI érdeklődésére.mszpKorábban a budapesti MSZP-sek mellett Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP választmányi elnöke is kiállt az olimpia rendezése mellett, a Fővárosi Közgyűlés szocialista szavazatokkal döntött a budapesti olimpiarendezés támogatásáról, a kedden megkezdődött parlamenti vitában azonban a szocialista felszólaló fenntartásait hangoztatta.

A párt képviselőinek eltérő megnyilvánulásait firtató kérdésre Gőgös Zoltán azt mondta, a Fővárosi Közgyűlésben ülő két szocialista képviselőnek önálló döntési joga van, a parlamentben azonban a frakciónak kell határoznia. Közölte, a hétfői frakcióülésen az a többségi álláspont alakult ki, hogy nem támogatják a 2024-es olimpia budapesti megrendezését, mert ennél számos fontosabb dolog van.

Nem lehet olimpia rendezéséről álmodozni még tíz év távlatában sem ott, ahol 4,2 millió szegény ember él - mondta.
Hozzátette, ettől eltérő álláspontok is lehetnek a pártban, ettől nem zárnak ki senkit. Gőgös Zoltán kitért arra, hogy a frakció döntése alól lehet felmentést kérni a parlamenti szavazásra, tudomása szerint ezt Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke meg is tette, és felmentést kapott.

Az országos elnökség még nem foglalkozott a kérdéssel, mert nem volt a parlament előtt a javaslat, a most szerdai ülésen azonban várhatóan szó lesz erről - jelezte Gőgös Zoltán.
Megjegyezte: lehet, hogy a közgyűlési képviselők is átgondolják álláspontjukat, látva a 2017-es vizes vb megnövekedett költségeit, illetve hogy az is "egy Garancsi-biznisz".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com