Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Imre GézaAz olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár Győző augusztus 11-én a Kossuth Rádióban komoly vezetői hibának nevezte, hogy a tapasztalt sportoló 14-10-es vezetés után 15-14-re elveszítette a dél-koreai Park Szang Joung elleni finálét. Véleményét azzal indokolta, hogy az asszó hajrájában senki nem igyekezett kizökkenteni Imre Gézát és riválisát, amikor az ázsiai elkezdett felzárkózni.

"A lelátóról, a VIP-páholyból, illetve a televízión keresztül a hangzavar miatt nem lehet hallani, hogy az edző milyen utasításokat ad a pást mellett. Azonban aki figyelt, láthatta, hogy Imre Géza hátranézett, és jelezte, hogy tudja, mit csinál" - nyilatkozta Csampa Zsolt ugyancsak a Kossuth Rádióban.

A szövetség elnöke részletesen kifejtette, hogy Dancsházy-Nagy Tamás edző háromszor is elmondta Imrének, álljon meg, kösse meg a cipőfűzőjét, kérjen videóvisszajátszást, de ő nem olyan típusú vívó, aki ilyen szituációban meg tud állni.

"Ha a fejébe vesz valamit, végre akarja hajtani a feladatot. Nem az a rafinált vívó, aki megáll és színészkedik. Korrekten végig akart vinni valamit, mindháromszor hátranézett és intett, így jelezte: nyugalom, tudom, mit akarok csinálni."

Csampa hozzátette: bár kvóta hiányában tízből négy versenyszámban nem tudtak elindulni, büszke a magyar vívóválogatott riói eredményére. "Sokan leírták a magyar vívást, de mi a média kizárásával, szépen-csendben készültünk, a megadott programokat pedig az edzők kérésének megfelelően teljesíteni tudtuk."

Megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint számított ilyen jó szereplésre, mivel tíz remek, felkészült versenyző alkotta a csapatot. "A médiában csak egy érmet jósoltak a magyar vívócsapatnak, de ezen csak mosolyogtunk."

A sportvezető elárulta, hogy már az olimpia előtt elküldték a jelentkezésüket a nemzetközi szövetségnek a 2019-es világbajnokság megrendezésére, a pályázati anyagot pedig októberig kell elkészíteniük.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

Gyorsasági kajak-kenu: dobogósok, éremtáblázat, a magyar indulók helyezései

Gyorsasági kajak-kenu: dobogósok, éremtáblázat, a magyar indulók helyezései

A gyorsasági kajak-kenu dobogósai, éremtáblázata és a magyar indulók szereplése a riói olimpián.Férfiak: --------- K-1 1000 m: 1. Marcus Walz (Spanyolország) 2. Josef Dostal (Csehország) 3. Roman...

http://ujhazak.com