Olimpiai kvalifikációs vb jön sportmászásban, a középdöntő a cél a magyaroknak

A középdöntőbe jutás a cél a magyarok számára a svájci Bernben jövő kedden kezdődő és augusztus 12-ig tartó sportmászó-világbajnokságon, amely egyben az első kvalifikációs verseny a jövő nyári, párizsi olimpiára.A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Kandrács Ildikó elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban pozitív változások történtek a már hatvan tagegyesületet tömörítő szövetség életében. Hozzátette, a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkárságának köszönhetően már jelentősebb állami támogatásban részesül az olimpiai sportág, mint eddig, és ez megkönnyíti a feladatok elvégzését.
    

A Tehetség Plusz Program keretében egyéni támogatásban részesül az egyik legtehetségesebb fiatal hazai sportmászó, az ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő, a sportág pedig jövőre bekerül a Héraklész Programba. Beliczky Péter, a versenymászó válogatott vezetőedzője ismertette, hogy a berni vb-n Tusnády Nimród nehézségi és boulder mászásban, míg Vályi Gergő nehézségi kategóriában indul.
    

Mindkettejüktől a középdöntőbe jutást, konkrétabban az első húsz hely környékére kerülést tartja reális célnak, arra azonban kevés reményt lát, hogy magyar versenyző sportmászásban kijusson a jövő évi, párizsi olimpiára, ahol húsz-húsz férfi és női versenyző indulhat. Arra viszont már 30-50 százalék esélyt ad, hogy magyar sportmászó ott legyen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon, amely egyben a szövetség távlati célja.
    

Az idei év másik jelentős világeseménye az augusztus 18-án kezdődő szöuli ifjúsági világbajnokság lesz, ahol az említett két versenyző mellett az elhúzódó sérüléséből felépült Radics Attila képviseli majd a magyar színeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com