Örményországban tér vissza a nemzetközi kupaporondra a Győr

A Győr tizenegy év után játszik újra nemzetközi kupamérkőzést, csütörtökön idegenben a Pjunyik Jereván ellen lép pályára a labdarúgó Konferencia-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén.A zöld-fehérek tavaly nyáron kilenc év után jutottak vissza a magyar élvonalba, és elsősorban annak köszönhetően végeztek a negyedik helyen, hogy tavasszal sorozatban tizenöt veretlen meccset játszottak. Alapesetben ez még nem ért volna nemzetközi kupaindulást, mivel azonban a tabellán előrébb, a harmadik helyen záró Paks megnyerte a Magyar Kupát, így a rangosabb Európa-liga selejtezőjébe kvalifikálta magát, a Győr pedig - az ezüstérmes Puskás Akadémia mellett - a harmadik számú európai kupasorozatban indulhat.

A Győr részvétele komoly bonyodalmat is okozott, mivel az európai szövetség (UEFA) úgy ítélte meg, hogy a klub és a szlovákiai DAC közös tulajdonosi körhöz tartozik, végül a magyar bajnokság magasabb koefficiensének köszönhetően a dunaszerdahelyi együttest nem engedte indulni a Konferencia-ligában.

Borbély Balázs vezetőedző játékoskeretét többnyire légiósok alkotják, még úgy is, hogy a nyáron hat külföldi futballista - a portugál Fábio Vianna, a mali Mamady Diarra, a brazil Heitor dos Santos, az albán Albion Marku és Eneo Bitri, illetve a horvát Dino Grozdanic - távozott. Ugyanakkor egyelőre csak két új légióssal bővült a keret, a svéd Alexander Abrahamsson és az osztrák-szerb kettős állampolgárságú Jovan Zivkovic csatlakozott a klubhoz. Az előző három idényben a Debrecent erősítő Megyeri Balázs pedig magyar szerzemény, de nagy kérdés, hogy az előző szezonban az ETO egyik legjobbjának számító Samuel Petrást kiszoríthatja-e a kezdőcsapatból az egyszeres válogatott kapus.

A Győr legutóbb a 2014/15-ös idényben szerepelt a nemzetközi kupában, de akkor csupán két mérkőzést játszott az Európa-liga selejtező második fordulójában, s rögtön kiesett. Örmény csapattal még sosem találkozott, a csütörtöki ellenfél, a Pjunyik Jereván csúcstartó hazájában a 16 bajnoki címével, ám az előző szezonban ugyancsak negyedik helyen végzett az élvonalban. A fővárosi együttes egyszer mérte össze a tudását magyar riválissal: 1997-ben az MTK kettős győzelemmel búcsúztatta a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő összecsapást a Duna World élőben közvetíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com