Orosz Pál: a jövőben is valamelyik csoportkör elérése lesz a cél

Tíz év megfeszített munkájának a gyümölcse a Ferencváros Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplése. A jövőben is az első számú cél lesz a klubnál valamelyik csoportkör elérése - többek között erről beszélt Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a MTI-nek adott interjújában.A Kubatov Gábor elnök irányította vezetés tíz évvel ezelőtt vette át az irányítást, Orosz Pál szerint akkor egy borzalmas állapotban lévő egyesület volt az FTC, amelynek komoly adósságai voltak a közüzemi tartozásoktól kezdve a hónapokkal elmaradt bérekig.       

    
A klubbal kapcsolatban 2011-ben végeztek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy ugyan közel 1,2 millió szimpatizánssal még mindig a Ferencváros volt akkor is a legnépszerűbb csapat Magyarországon, de az előző, sikertelenebb évek miatt a fiatalok között már nem volt akkora előnye a zöld-fehéreknek. Az eltelt tíz esztendő egyik sikere, hogy a szimpatizánsok száma 2019 elejére meghaladta a 2 milliót.
    

Az együttesnél ezért az induláskor az első cél az volt, hogy a hazai porondon nyerjen trófeákat, így jött a Ligakupa-, a Magyar Kupa-győzelem és a bajnoki cím(ek). Orosz Pál hozzátette, a hatvanas évektől kezdve a legnagyobb európai futballcsapatok márkaként építették magukat, míg Magyarországon maradtak a sportklubok, aminek folyománya, hogy például a mai Ferencvárosnak már nem lehet ugyanaz a célja nemzetközi porondon, mint az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját (későbbi UEFA Kupa, ma Európa-liga) nyert együttesnek, hanem reálisan egy olyan csapatot lehet összehozni, amely a csoportkörös szereplést éri el. Kiemelte, jelenleg a Ferencváros egy olyan csapat, amely egy ötéves periódusban két-három alkalommal ott tud lenni egy Európa-liga csoportkörben, minden efölötti, így a mostani BL-szereplés is erőn felülinek számít.
    

"Az Európai Klubok Szövetségében (ECA) egy alkalommal a Lech Poznan ügyvezetője tartott előadást, a lengyel csapat az egyik évben a Bajnokok Ligájában volt érdekelt, közben viszont kis híján kiesett a bajnokságból. Ennek a történetnek az egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a válság elérkezése biztos minden egyes klub életében, viszont fontos, hogy nem kell feltétlenül eltávolítani azokat, akik részesei voltak egy ilyen krízishelyzetnek, ugyanis a sikerekben is kulcsszerepük volt, és a nehézségek leküzdésében is együtt tudnak majd dolgozni" - idézte fel Orosz Pál.
    

Megjegyezte, Szerhij Rebrov elődje, a német Thomas Doll a magyar bajnokságban fantasztikus sikereket ért el az együttes kispadján, a nemzetközi porondon azonban többször is elbukott a gárda, azonban a fenti filozófia miatt is sokáig kitartottak mellette, a tréner pedig örökre beírta magát a klub történetébe. Rebrov érkezésével kapcsolatban Orosz Pál emlékeztetett, az ukrán vezetőedző leigazolásában a legnagyobb szerepet Kubatov Gábor elnök játszotta, aki a leginkább a tréner múltja és munkája miatt forszírozta a FTC-hez való szerződtetését.
      

"Ő egy rendszerben gondolkodó, céltudatos ember, aki az egészet egy tökéletes csapattá tette" - mondta Orosz Pál az ukrán szakemberről. Hangsúlyozta, a sikerekben elévülhetetlen érdemei vannak a klub korábbi játékosának, Hajnal Tamásnak is, aki légiós évei alatt kiváló kapcsolatrendszerre tett szert és olyan megfigyelő csapatot (scout) állított fel a klubnál, amely folyamatosan biztosítja a megfelelő "utánpótlást" arra az esetre, ha pótolni kellene egy-egy távozót a keretben.


Orosz Pál megjegyezte, az elmúlt években sikerült a Ferencvárosnál olyan körülményeket kialakítani, hogy a játékosok számára vonzó a klub, így nem kell minden holtszezonban megküzdeniük azzal, hogy egy-egy jó teljesítményt nyújtó futballistát csak jelentős küzdelem árán tartsanak meg, vagy éppen elveszítsenek.
      

Azzal, hogy a Ferencváros a selejtezőn végigmenetelve bejutott a csoportkörbe, a klub 15 millió euróhoz jutott. Orosz Pál elmondta, ennek egy jelentős részét adóként befizetik a költségvetésbe, emellett a premizálásra és a klub működtetésére fordítják a pénzt. "Azt azért senki ne gondolja, hogy sztárokat fogunk igazolni, hiszen ha lenne is annyi pénzünk, mint amennyi nincs, akkor se hoznánk valakit, aki tízszer annyit keres, mint a többiek, mert az felborítaná a csapategységet. Ugyanakkor oda már szerencsére eljutottunk, hogy válogatott játékosokat tudunk igazolni." - fogalmazott.
      

A sorrendben a svéd (Djurgarden), a skót (Celtic Glasow), a horvát (Dinamo Zagreb) és a norvég (Molde) bajnok búcsúztatásával a Ferencváros bejutott Európa 32 legjobb csapata közé, ott pedig olyan csoportba került, amilyenre Orosz Pál vágyott: "Ez egy örömjáték kell, hogy legyen. Az embereknek szeretnénk egy felejthetetlen élményt adni. Ez a csoport nem a pontokról szól majd, viszont a Ferencváros minden ellenfelére a lehető legjobban fel fog készülni, erre Szerhij Rebrov a garancia. Mi minden meccsre úgy megyünk majd ki, hogy nyerni akarunk, mert hát végtére is, ezért csináljuk. Persze itt már kijöhetnek majd a kvalitásbeli különbségek" - mondta Orosz Pál, aki szerint miután idén elérték a csoportkört, a jövőben is ez a cél kell, hogy a szemük előtt lebegjen.
    

A stadionkérdésről elmondta, ugyan a legnagyobb sikereiket a Groupama Arénában aratták, de szerették volna, hogy minél több szurkoló láthassa a csapatot a Juventus és a Barcelona ellen, ezért rendezik ezt a két találkozót a Puskás Arénában. A gyepszőnyeg kötelező felújítása miatt a Dinamo Kijevet még semmiképpen sem tudná a nemzeti stadionban fogadni az együttes.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com