Orsós Sztálvira a kiemelésért, az 57 kilósok a címeres mezért versengenek

A háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztálvira a kiemelésért, míg az 57 kilósok a címeres mezért versengenek a csütörtökön kezdődő budapesti birkózó Polyák Imre-Varga János-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség utolsó rangsorolója a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.A női küzdelmekre pénteken és szombaton kerül sor, az első napon pedig a világranglista kilencedik helyén álló, háromszoros Európa-bajnok Orsós az 53 kilósok között lép szőnyegre. A 30 éves birkózó az elmúlt hetekben kisebb betegséggel küzdött, ezért szerényen nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a hétvégi viadalról.     
    

"Fontos állomás lesz a kvalifikációs világbajnokság előtt, szeretnék a legjobb tudásom szerint birkózni. Ez egy nemzetközi rangsorverseny, és szerintem a súlycsoportom legjobb tíz versenyzője itt lesz" - mondta Orsós, majd hozzátette: jelenleg a belgrádi világbajnokságra koncentrál, amelyen szeretne kvótát szerezni a jövő évi párizsi játékokra. A vb-n a világranglista első nyolc helyezettjét kiemelik, így leghamarabb csak a negyeddöntőben mérkőzhetnek meg egymással.     
    

Az 57 kilósok között négyen versengenek címeres mezért, ebből ketten indulnak ebben a kategóriában: az U23-as Eb-győztes és felnőttben Eb-bronzérmes Galambos Ramóna és az U23-asok között szintén kontinensbajnok Szél Anna. Utóbbi elárulta, hogy az ötkarikás játékokat megelőző évben egyre nagyobb az érdeklődés az olimpiai kategóriák iránt, és egyre sűrűbb a mezőny, az előnevezés alapján pedig 27-en indulnak a súlycsoportjában.
    

"Nyilván nem ismerek közülük mindenkit, de akiket igen, azokra próbálok odafigyelni és taktikailag is felkészülni ellenük" - mondta a négyszeres magyar bajnok, orosházi sportoló. A tavaly Eb-bronzérmes Dollák Tamara vállsérülése miatt kénytelen kihagyni a viadalt, a negyedik érdekelt, az idei Eb-n 55 kilogrammban ezüstérmes Bognár Erika pedig a nevezés alapján egyelőre maradt az eggyel lejjebbi kategóriánál, így ők legközelebb a két hét múlva Varsóban sorra kerülő Poland Openen szállhatnak harcba a válogatottságért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com