OS: A Magyar Jet-Ski Szövetség közleménye

Kezdetét vette a magyarországi jet-ski Eb. A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel megkezdődött a jet-ski Magyar Nagydíj Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam a Nyíregyházához közeli Leveleki Szabadidőpart taván. A péntektől vasárnapig zajló, sorozatban immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő hazai rendezésű világversenyen 20 nemzet sportolói indulnak.

A magyar színeket 20-an, köztük 11 utánpótláskorú versenyző képviselik - adta hírül a Magyar Jet-ski Szövetség.A három versenyből álló, 2022-es jet-ski Európa-bajnokság a lengyelországi és a portugáliai futam után hazánkban zárul, és az Eb-fordulóval együtt rendezik meg a Ski (álló) junior világbajnokság idei versenyét a 10-12 és a 13-15 éves korosztályokban.


A megnyitón Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: büszke rá, hogy Levelek immár negyedszer ad otthont a Magyar Nagydíjnak. Luca Filiberti, a nemzetközi szövetség, a UIM Aquabike Bizottságának elnöke megköszönte a magyar szövetség szervező munkáját és vendégszeretetét. Az olasz sportvezető dicsérte a helyszínt, és reményét fejezte ki, hogy jövőre is sor kerülhet erre az eseményre.


Végül Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke üdvözölte a versenyzőket, azok csapattagjait, és sikeres, balesetmentes versenyzést kívánt az indulóknak.
A versenyek az összesen 13 álló, ülő és freestyle kategóriában a pole pozíciós futamokkal kezdődnek. Ezeket követően kategóriánként három futamot bonyolítanak le.

    
    Kiadó: Magyar Jet-Ski Szövetség


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com