Összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Összetettben negyedik lett a magyar kéziszer csapat a ritmikus gimnasztikázók portugáliai world challenge világkupáján, Portimaóban.A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint a Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika alkotta csapat a három karika, két pár buzogány szám döntőjében hetedikként zárt (23,850 pont), míg öt labdával az ötödik helyen végezett (26,300), összetettben pedig ez negyedik helyet ért. Lauber Zsófia, a kéziszercsapat vezetője a verseny után kiemelte, az elért eredmény előremutató.

"Mindkét gyakorlat alapjában erős, hibátlanul kell dolgozni, és bármi lehet ebből majd az Európa-bajnokságon. Itt már nem férnek bele kisebb rontások sem, a nagyobbak meg abszolút nem. Élesedik a helyzet, ennek megfelelően kell dolgoznunk. Az előttünk álló egy hétben a közvetlen formaidőzítéssel és mindkét gyakorlat végső tisztításával kell foglalkozni, illetve a mentális felkészülés is fontos tényező lesz a csapatnál" - fogalmazott.

A várnai Európa-bajnokságot jövő héten szerdától vasárnapig rendezik. A hazai szövetség a múlt hét közepén jelölte ki a csapatot. A felnőtt egyéni mezőnyben a magyar színeket Pigniczki Fanni képviseli mind a négy szerrel, míg Lovász Luca Flóra buzogánnyal és szalaggal, Wiesner Hanna Panna pedig labdával és karikával kap lehetőséget. Tartalékként Vukmir Elena áll készenlétben.

A felnőtt együttes kéziszercsapatban Urbán-Szabó Mónika, Pesti Dalma, Szabados Dóra és Grek Fruzsina mindkét gyakorlatban szerepel, míg Horváth Boglárka az öt labdás, Kőszegi-Koháry Georgina pedig a vegyes szeres (három karika, két pár buzogány) összeállításban kap helyet.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com