Osváth negyeddöntős, Sors és Tóth döntős

Osváth Richárd bejutott a negyeddöntőbe a kerekesszékes vívók kard egyéni versenyében, az úszó Sors Tamás és Tóth Tamás pedig döntős 100 méter gyorson a riói paralimpia hétfői versenynapján.

A magyar kerekesszékes vívók közül a szatmárnémeti születésű, négy éve, Londonban tőrben bronzérmes Osváth (A sérültségi kategória) mutatkozott be először.

00

A hatos csoportjában körmérkőzést vívott, első meccsén 5-3-ra verte a francia Romain Noble-t, majd 5-4-re kikapott az olasz Alberto Pellegrinitől.

A folytatásban az ukrán Vagyim Cedrik és a kínai Csen Ji-jün következett, a 31 éves magyar mindkettőjüket 5-3-re győzte le, végül azonban az első szakaszt veretlenül záró görög Vaszileiosz Ntunisztól kikapott 5-2-re. Utóbbi meccs olyan gyorsan véget ért, hogy mindössze három másodperc volt a tiszta vívóidő.

A két hatos csoport eredményeit összesítették, s az így kialakult 12-es rangsor első nyolc helyezettje jutott a negyeddöntőbe. Osváth simán bekerült a legjobbak közé, így a folytatásban a négy közé jutásért vívhat.

Az úszóknál a vasárnap 200 méter vegyesen ezüstérmes Sors Tamás, valamint az ugyanebben a számban negyedik Tóth Tamás is bejutott a döntőbe az S9-es sérültségi kategória 100 méter gyors számában. Tóth a három előfutam összesítésében a harmadik legjobb időt érte el (57.14 mp), Sors pedig a hetedik helyen került az esti fináléba (57.79). Négy éve, Londonban Tóth második, míg Sors harmadik volt.

A Rióban 100 méter háton ezüst-, 200 méter vegyesen pedig bronzérmes Pap Bianka (S10) 100 méter pillangón 1:13.40 perccel kilencedik lett, így éppen kiszorult az esti döntőből, akárcsak Illés Fanni (S6) 200 méter vegyesen.

Ő az előfutamban 3:27.02 perces időeredményt ért el, ez összesítésben a 11. helyet jelentette. Női 50 méter gyorson az S5-ös kategóriában két magyar is vízbe szállt: Kézdi Réka 45.02-vel 13., Engelhardt Katalin 50.04-gyel 16. lett.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com