Öt csapatnál célkitűzés a bajnoki cím

A címvédő Corona Brasov mellett a Budapest Jégkorong Akadémia HC, a Ferencváros, valamint a Csíkszereda és a Gyergyói HK is célként tűzte ki az Erste Liga 17. idényének megnyerését.A pénteken rajtoló szezont felvezető keddi sajtótájékoztatón Kolbenheyer Zsuzsanna, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke elmondta, hogy a válogatottak mellett az Erste Liga a magyar hoki zászlós hajója, és mindent megtesznek azért, hogy a bajnokság színvonala emelkedjen, izgalmas párharcok legyenek.


Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke hangsúlyozta, hogy szakmailag és pénzügyileg is stabil a háttér, és büszkék arra, hogy egyre szorosabbak a mérkőzések, a rájátszásban a meccsek kétharmada két vagy kevesebb gól különbséggel dőlt el. A nézőszám emelkedése érdekében ismét készülnek majd a helyszíneken tematikus eseményekkel, családi programokkal, és lesznek találkozók semleges helyszíneken a sportág népszerűsítéséért.


Az alapszakaszban a fix játéknapok péntek és vasárnap, és a szurkolók számára ez is előnyös. Amint Mihály Árpád, a Corona Brasov menedzsere elmondta, szeretnék megvédeni címüket, több légiós személye is változott náluk. Marton Tibor, a BJAHC másodedzője szerint alap, hogy a négy közé jussanak, de inkább a bajnoki cím elnyerése a fő cél, ugyanakkor csak három légióssal kezdik az évadot.


Hudák Gábor, az FTC szakosztályvezetője bízik benne, hogy a külföldi játékosok nem okoznak csalódást, nem kell őket cserélni majd. Kiemelte, hogy sorozatban hatodik éve ők a magyar bajnokok, ugyanakkor az elmúlt három kiírásban mindig más erdélyi csapattal szemben maradtak alul az Erste Liga döntőjében, ezen szeretnének változtatni.


Sprencz István, a Csíkszereda csapatvezetője jelezte, hogy most csak két légiósuk van és a jövőre összpontosítva hat fiatalt is igyekszik beépíteni Kevin Constantine vezetőedző, de így is cél a győzelem. Bereczky Szilárd, a 2023-as bajnok Gyergyói HK menedzsere közölte, hogy Szilassy Zoltán vezetőedző mostantól szakmai igazgató, és nyerni szeretnének, már csak azért is, mert a csapat magja megmaradt.


A DEAC Vaszjunyin Artyom vezetőedző szerint szeretne kisebb meglepetést okozni, és bízik benne, hogy a hullámzó teljesítmény helyett most a kiegyensúlyozottság jellemzi majd együttesét. ifj. Azari Zsolt a Dunaújváros képviseletében úgy fogalmazott, hogy változatlanul a túlélés a cél, de új szakmai stábbal szeretnének bejutni a rájátszásba.


Sajó Márton, a DVTK csapatvezetője szerint is minimális elvárás a rájátszásba kerülés, de ennél többet akarnak. Az újpesti szakosztályvezető, Dömötör Róbert hangsúlyozta, hogy alapból a legjobb négybe kívánnak bejutni, de igazában mindhárom fronton (Erste Liga, ob I, Magyar Kupa) a döntőbe jutás lenne a cél. Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke kitért rá, nagy változás, hogy a ligában - 11 év után először - külön rendezik meg a csak magyar bázisú csapatokkal az ob I-es bajnoki rájátszást.


A klubonkénti 36 mérkőzéses, február 12-én záruló alapszakaszban mindenki négyszer játszik egymással, és a magyar bajnoki helyezések ezúttal külön sorozatban dőlnek el. A magyarországi együttesek egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért.


Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell nyerni az aranyéremért. Az ob I-es döntő február 26-án kezdődik, ha ötödik mérkőzés is szükséges, arra március 6-án kerül sor. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket. Ezt követően március 9-én indul az Erste Liga rájátszása, amelyben az első nyolc helyezett folytathatja, az utolsó kettő számára pedig véget ér a szezon. Ebben a szakaszban már négy győzelemig tartanak a párharcok.


Kenesei Balázs, az Erste Bank vállalati speciális termékek értékesítés terület vezetője bejelentette, hogy a pénzintézet és a liga, valamint az MJSZ további két évvel szerződést hosszabbított, mert ez egy "jó együttműködés". Azt várják, hogy a liga népszerűsége tovább nőjön, a nézőszám emelkedjen, és egyre több család látogasson ki a csarnokokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com