Öt döntő, négy érem, két arany

Az új idény első magyar diadala Liu Shaolin Sándor nevéhez fűződik, aki az 500 méteres táv világbajnoki címvédőjéhez méltóan versenyzett. A pénteki előfutam után vasárnap a negyed- és az elődöntőt, valamint a finálét is magabiztosan nyerte meg.

Utóbbi két alkalommal országos csúcsot is döntött: a legjobb nyolc között elért 40.500 másodperces idejével 23 ezredet faragott idén februárban felállított rekordján, majd az éremcsatában rajt-cél győzelmet aratva ezt javította 40.342 másodpercre. Liu Shaolin aztán öccsével, Liu Shaoanggal, továbbá Burján Csabával és Knoch Viktorral kiegészülve a váltó tagjaként is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a hollandokat, a dél-koreaiakat és a kanadaiakat megelőzve.



Az először fordult elő, hogy mind a férfi, mind a női magyar váltó ugyanazon a vk-viadalon döntős, ezáltal az is kuriózum, hogy mindkét négyes érmet szerzett, ugyanis a szombati elődöntőben országos csúcsot elért Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra kvartett harmadik lett a világcsúccsal első dél-koreaiak, illetve a hollandok mögött.

A negyedik érmet 1000 méteren Liu Shaoang szerezte, aki 1:23.600 perces országos csúccsal lett harmadik, ezzel pályafutása első egyéni vk-érmét nyerte. A régi rekordot bátyja tartotta 2014 decembere óta 1:23.788 perccel. Jászapáti Petra az 500 méteres távon utolsó lett a négyes fináléban, ugyanakkor a negyeddöntőben elért 42.895 másodperces idejével több mint fél másodpercet javított a pénteki előfutamban elért országos csúcsán.

A 11 fős magyar csapat négy éremmel, közte két arannyal, valamint hét országos csúcsjavítással zárta calgaryi vk-hétvégét. Jövő héten péntektől vasárnapig Salt Lake Cityben versenyeznek.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com