Öt év után véget ért A hónap műhelye díj története
Öt év, hatvan díjátadás után véget ért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utanpotlassport.hu honlap által alapított A hónap műhelye díj története.
A hétfői ünnepségen - melyen a 2017 decemberi díjakat a Budafóka XXII. SE úszói, illetve a KSI SE vízilabdázói, valamint közönségdíjasként a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hokisai vehették át - Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy ez volt az utolsó díjátadó.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke hozzáfűzte, bár ő csak tavaly májusban került kapcsolatba a programmal, ez egy "nagyon jó projekt volt". "A hónap műhelye díj jó példa arra, hogy miképpen kell együttműködnie a MOB-nak, a médiának és a piaci szereplőknek. Nem fáradt el a program, de nem szeretnénk, ha megszokássá válna, ezért keressük a megújulás útját" - jegyezte meg.
Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője statisztikai adatokkal világította meg, mit jelentett a program a magyar utánpótlássportnak. Az öt év alatt 58 800 000 forint értékű sportfelszerelés-utalvány került a fiatal sportolókhoz. A 49 különböző győztes 18 sportágban 22 városból érkezett, a legtöbbször, szám szerint négyszer a BVSC-Zugló vívói nyerték el A hónap műhelye díjat.
Az éves gálát március 26-án tartják, az eseményre nemcsak a tavalyi év, hanem az elmúlt öt esztendő díjazottjait is meghívják.
(Forrás: MTI)

"Gyönyörű öt év van mögöttünk.

Hozzászólások