Ötből négy magyar elődöntős 1500 méteren

A nőknél mindhárom magyar versenyző elődöntőbe jutott az 1500 méter pénteki selejtezőjéből a rövidpályás gyorskorcsolyázók tilburgi Európa-bajnokságán, míg a férfiaknál az olimpiára készülő Moon Wonjun járt sikerrel, Granasztói Ádám viszont kiesett.A helyi jégkorongcsapat 2500 néző befogadására alkalmas csarnoka már az első futamra csordultig megtelt, a javarészt iskolás gyerekekből álló közönség pedig a kezdetektől fergeteges hangulatot teremtett.

Első magyarként Bácskai Sára Lucát szólították jégre, aki eleinte az ötfős futama utolsó helyén korcsolyázott, majd amikor előre akart törni, akkor a szlovák riválisa kicsúszott és elsodorta, ahogy a cseh ellenfelét is. A nyolc éve ezen a távon Eb-bronzérmes magyar versenyző azonnal felpattant, és könnyedén megszerezte a még éppen továbbjutást érő harmadik helyet.

A leghosszabb távon két éve szintén Eb-harmadik Sziliczei-Német Rebekának is volt egy megingása, mert féltávnál megbotlott, épphogy talpon tudott maradni, de így is visszacsúszott az utolsó helyre.

Onnan aztán egy kör alatt körbekorcsolyázott mindenkit a magyarok olimpiai tartalékja, akinek a továbbjutása annak ellenére sem forgott veszélyben, hogy a végén az olasz és francia vetélytársa visszaelőzte.

A szám korábbi junior világbajnokának, Somodi Majának a versenyzése már nem okozott izgalmat, végig az élmezőnyben korcsolyázott, végül fölényesen megnyerte a hatfős futamát. A férfiaknál a népesebb mezőny miatt csak az első két pozíció ért biztos továbbjutást, továbbá a hét futamból az öt leggyorsabb harmadik jutott még az elődöntőbe.

Granasztói Ádám közel járt ahhoz, hogy folytassa a remek magyar kezdést, szinte végig biztosan őrizte a harmadik helyét a kellően gyors futamban, csakhogy az utolsó kanyarban összeakadt a szerb riválisával és így mindketten kicsúsztak, ráadásul a zsűri kizárta a fiatal magyar tehetséget, mert az indoklás szerint nem adott helyet Luka Jasicnak.

A dél-koreai születésű Moon Wonjun viszont nem hibázott, a milánói ötkarikás játékokra készülő versenyző magabiztos futamgyőzelemmel lépett tovább. A pénteki selejtezők után szombaton a férfiaknál az 500 és az 1500, míg a nőknél az 1000 méter, valamint a váltó küzdelmeit rendezik meg. Vasárnap a férfiak 1000 méteren, a nők a legrövidebb és a leghosszabb egyéni távon versenyeznek, a kontinensviadal aztán a férfi és a vegyes váltók küzdelmeivel zárul. A magyarok 2006 óta valamennyi Eb-n nyertek legalább egy érmet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com