Ötödik Európa-bajnoki címét nyerheti Kiss Norbert Le Mans-ban

A hétvégén rendezik a franciaországi Le Mans-ban a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonjának utolsó előtti fordulóját, amelyen a címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője sorozatban harmadik, összességében ötödik Eb-címét gyűjtheti be.A 38 éves szombathelyi pilóta a tavalyi esztendőhöz hasonlóan az idén is meggyőző fölénnyel uralja a versenysorozatot, egy-két kisebb műszaki hibától eltekintve technikai problémái sem adódtak, így két hétvégével a zárás előtt 70 pont az előnye összetettben a második helyen álló, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnal szemben. A kamion Eb egy-egy fordulóján a maximálisan begyűjthető pontszám 70, így Kissnek gyakorlatilag nincs más feladata, mint megőrizni az eddigi előnyét, mert ha ez sikerül neki, akkor a jövő hétvégén sorra kerülő jaramai záróforduló eredményeitől függetlenül újra Európa-bajnok lesz.
    

"Természetesen szeretnénk bebiztosítani a végső győzelmet már a hétvégén, én pedig bízom a csapatban, a technikában és magamban is. Eddig négyszer nem remegett meg a térdem és a kezem, remélem, hogy most, ötödszörre sem fog" - nyilatkozta az MTI-nek Kiss, aki a tőle megszokott módon Le Mans-ban is a futamgyőzelmekre hajt. "Stílusos lenne a dobogó felső fokán állva ünnepelni az Eb-címet, ezért most is az a cél, hogy az időmérő edzéseken megszerezzük az első rajtkockát és ezeket aztán győzelmekre tudjuk váltani. A fordított rajtrácsos versenyekhez mindig másképp kell hozzáállni, ott néha olyan kockázatot is vállalni kell, ami túlmegy a határon és ez most a siker kapujában talán nem lenne okos dolog".
    

Kiss az idei hat fordulóban kivétel nélkül minden időmérő edzést, szám szerint 12-t megnyert. A magyar címvédő eddigi pályafutása során 95 versenyen diadalmaskodott a kamion Eb-n, így mivel a sorozatból még nyolc futam van hátra, már az idén eljuthat a száz sikerig. Kiss elárulta, nem titkolt célja, hogy a kamion Eb történetének legsikeresebb versenyzője legyen, ehhez a mostanin túl még két Eb-címet kellene nyernie, a rekorder Hahnnak ugyanis hat van.
    

"Már korábban elmondtam Révész Bálintnak, a csapatunk tulajdonosának, hogy hosszú távon szeretném, ha a Révész Racing lenne a kamion Eb történetének legsikeresebb csapata, én pedig ennek a csapatnak a színeiben válhatnék a sorozat legsikeresebb versenyzőjévé. Úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem motoszkál ott a fejemben, de ehhez az első lépés az idei bajnoki cím megnyerése" - jelentette ki Kiss.
    

A Le Mans-i hétvége szombati napján 15.40-től rendezik az első, 18.20-tól a második versenyt, míg vasárnap 14.15-től és 17 órától következik a harmadik és a negyedik futam.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com