Öttusa-vb - Remek vívással az élre került Kovács Sarolta

Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Kovács Sarolta nagyszerűen vívott, ezzel az élre ugrott a berlini öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyének döntőjében.öttusa kovács saroltaFöldházi Zsófiának viszont nem sikerült jól a második szám, így ő 30. két szám után. A két magyar egymás elleni asszóját Kovács nyerte, aki a folytatásban is lendületben maradt.

Végig önbizalommal ment fel a pástra, nem volt hullámvölgy a vívásában, így bár időnként vereségek is becsúsztak, többnyire győzelmeket aratott. A vége 25/10 lett, amivel ennek a számnak az első részében - holtversenyben az orosz Donata Rimsaitével és a brazil Yana Marquessel - a második helyen végzett. Világbajnokságon ezt megelőzően még soha nem vívott ilyen jól.

Földházi ugyanakkor nem találta a ritmust, s ahogy haladt előre a vívás, egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy jelentősen javítson a helyzetén. Nem is sikerült neki, 12 megnyert asszó mellett 23-at elveszített. A mezőny a teremből a lovaspálya és a lőtér között felállított, a vívóteremtől pár száz méterre lévő pódiumhoz vonult, ahol az emelt páston zajlott tovább a második szám az úgynevezett bónuszvívással.

Ebben először a körvívásban utolsó helyezett mérkőzött meg az előtte állóval, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, majd ez így folytatódott addig, amíg az első szakaszban legeredményesebb is sorra került. A bónuszvívásban minden győzelem egy pontot ért. A magyarok egy-egy győzelmet arattak.

A számot a 2008-ban olimpiai bajnok német Lena Schöneborn nyerte, mégpedig az öttusavívásban világrekordnak számító harminc győzelemmel és öt vereséggel, ráadásként pedig még a bónuszvívásban is begyűjtött egy győzelmet. Gyengébb úszása miatt azonban összetettben így is három ponttal Kovács mögött áll a lovaglás előtt.

A verseny a lovaglás után a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futással ér majd véget.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com