Ötvenéves Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó

Csütörtökön (ma) ünnepli 50. születésnapját Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke.Sportpályafutását 1984-ben kezdte a KSI-ben. Először öttusázott, de mivel a futás nem igazán ment neki, az úszás pedig igen, vízilabdázni kezdett, s új sportágában Windisch Ferenc és Pék Gyula voltak a nevelőedzői.

"Nagyon megérintett a Császár-Komjádi uszoda vízilabdás közege. Az első pillanatra máig élénken emlékszem: amikor édesanyám először levitt az uszodába, Lakics Ilona, azaz Ili néni fogadott minket, nála volt az első vízbeszállásom, és onnantól kezdve szinte azonnal otthon éreztem magam a sportuszodában. Windisch Ferenc, Pék Gyula és Dömötör Zoltán irányításával a KSI-ben fantasztikus képzést kaptunk, minden edzés egy újabb lendületet adott" - mesélte az MTI-nek Vári Attila.

"Külön élmény volt, hogy ugyanott készült a Vasas SC felnőttcsapata is: Faragó Tamás, Kenéz György és Csapó Gábor sokszor lejöttek az edzéseikre, mi pedig testközelből láthattuk, milyen szinten űzik a sportágat. Ezek a pillanatok óriási motivációt adtak és meghatározó hatással voltak arra, ahogyan a vízilabdához és az edzésmunkához viszonyultam" - tette hozzá.

Korán bekerült a juniorválogatottba, amellyel világ- és Európa-bajnoki címet is nyert, innen pedig "egyenes út" vezetett a felnőttek közé és fontos tagja lett a Kemény Dénes által irányított nemzeti csapatnak.

"A nagy előnyünk az volt, hogy ez a juniorválogatott rendkívül felkészült, komoly tudással rendelkező utánpótlásedzők kezei közül került ki.

Kemény Ferenc és Faragó Tamás irányította a csapatot, és a munkájuk eredményeként gyakorlatilag végigvertük a világot. A képzések színvonala és az edzésmunka szemlélete messze megelőzte a korát: hasonló gondolkodású, közel azonos tudású, győzelemre éhes fiatalok kerültek egy csapatba, akikből rövid idő alatt igazi egység formálódott" - mondta Vári, aki szerint legalább ilyen fontos volt, hogy a csapattársak barátok voltak.

"Pici korunk óta ismertük egymást, ezért természetesen alakult ki az a közösség, amely a vízben és azon kívül is összetartott. A kemény edzések és feszült mérkőzések után a fáradtságot sokszor viccekkel, nevetéssel és jó hangulattal vezettük le. Ez rengeteget segített abban, hogy mindig megmaradjon bennünk a felszabadultság és az öröm a játék iránt" - fogalmazott.

Vári az aranygeneráció tagjaként 2000-ben Sydneyben és négy évvel később Athénban is aranyérmet nyert, előbbi viadal döntőjében a sportág történetének egyik legszebb és legemlékezetesebb gólját szerezte: az oroszok elleni összecsapás első negyedének végén tíz méterről csavart pattintva, védhetetlenül a bal felső sarokba. Első olimpiáján nyolc mérkőzésen tíz góllal segítette a magyar válogatottat.

"Mindig elmondom, hogy a csapat nélkül ez a gól sem születhetett volna meg. Ahogy a csapat nélkül az olimpiai döntőig sem juthattam volna el. Kásától kaptam a passzt, utólag Tomi is elmondta, hogy már előre látta maga előtt, mit fogok csinálni. Annyira jól éreztük egymást és annyira erős volt közöttünk a kohézió, hogy szinte szavak nélkül is értettük a másik minden rezdülését és mozdulatát, így ez a megoldás teljesen természetesnek tűnt abban a pillanatban" - elevenítette fel a legendás találatot a klasszis játékos, aki szerint abban mozdulatban sűrűsödött össze rengeteg év munkája és felkészülése.

A 201 centiméteres magasságával a válogatott "legnagyobbja" a Doki becenevet kapta társaitól, mivel évekig ő cipelte az orvosi felszerelést. Az év vízilabdázójának 2000-ben megválasztott Vári Attila klubcsapataival, a Vasassal és a Honvéddal négy magyar bajnoki címet (2003, 2004, 2005, 2006) és hat ezüstöt szerzett; magyar (1996, 1997, 2001, 2002) és európai Szuperkupa- (2004), KEK- (1995, 2002), illetve Euroliga-győztes (2004) is lett. Játékospályafutását 2009-ben Pécsen zárta le, a légiós életbe viszont nem kóstolt bele.

"Úgy gondolom, hogy a magyar bajnokság a világ legerősebb bajnoksága volt, és ez már akkor is így élt bennünk. Fontos volt számomra, hogy hazai klubban játszva készüljek az aktuális válogatott feladatokra. A KSI-ből a Vasas SC-ben Faragó Tamás szó szerint a fülemnél fogva vitt fel a felnőttcsapat edzésére, és kijelentette, hogy nekem itt kell játszanom. Így kezdődött a felnőttbajnokságban a pályafutásom, a Komjádi uszodában pedig rengeteg győzelmet tudhattunk magunkénak – számomra a legemlékezetesebb a KEK-győzelem volt. Ezután a Budapesti Honvéd SE-ben folytattam: ott a magyar bajnoki arany és a Bajnokok Ligája-aranyérem megnyerése maradt meg leginkább emlékként. A klubpályafutásomat teljesnek érzem, hiszen minden olyan trófeát megnyertem a Vasas és a Honvéd együttesével, amit csak lehetett."

Vár Attila 2017-től 2024-ig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja volt, 2018 szeptemberében – Kemény Dénest váltva – a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke lett, 2020-ban újraválasztották, 2022 októberében azonban lemondott posztjáról.

"Ez egy nagyon sikeres és tartalmas időszak volt számomra. Különösen büszke vagyok arra, hogy sikerült megreformálnunk a női és férfi utánpótlásképzést: volt olyan év, amikor sportvezetői pályafutásom alatt minden világeseményről éremmel térhetett haza minden korosztályos csapatunk, női és férfi szakágban egyaránt" - mondta Vári Attila, aki megjegyezte, sportvezetői pályafutásából egy dolgot hiányol, egy hazai olimpia megrendezését. "A feltételek azonban adottak, és bízom benne, hogy hamarosan Magyarország is rendező ország lehet."

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com