Ötvös és Nagy szerint is a második félidő volt a kulcs
A magyar válogatott Ötvös Bence, valamint Nagy Barnabás szerint is a vezető gól és a második félidőben mutatott játék volt a kulcsa a Ferencváros 1-0-s sikerének csütörtök este Genkben a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulós mérkőzésén.
Az 53. percben csereként beállt Nagy elmondta, Robbie Keane vezetőedző azt kérte tőle és a társaitól is, hogy figyeljenek az ellenfél hosszú, beívelt labdáinál, ezt a szélső védő szerint túlnyomó többségében sikerült is megoldaniuk.
"Sajnos az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, a Genk irányította a mérkőzést, de egy kicsit megnyugodtunk, miután Varga Barnabás megszerezte a gólunkat" - nyilatkozta a 25 éves játékos hozzátéve, hogy a magyar válogatott csatára ismét az egyik erősségét, a fejjátékát kihasználva talált az ellenfél kapujába. "Jó lett volna megszerezni a második gólt, meg is volt rá a lehetőségünk, de sajnos az nem ment be. Természetesen egyre nagyobb volt a nyomás a tizenhatosunkon és a kapunkon, de úgy éreztem, hogy az utolsó tíz percben már igazán nagy helyzetük nem volt".
A védő elmondta, elsődleges céljuk az volt, hogy hozzák le a mérkőzést kapott gól nélkül, és közben bíztak abban, hogy ha lesznek lehetőségeik, akkor azokból legalább egyet értékesíteni tudnak.
"Két forduló után négy ponttal állni nem tekinthető rossz rajtnak, főleg úgy, hogy szerintem túl sok ellenfél nem fog Genkből elvinni pontot, pontokat" - jelentette ki Nagy. Ötvös Bence szintén úgy vélte, hogy az első félidőben összességében a belga együttes volt veszélyesebb.
"Működött a letámadásuk és sok labdát játszottak be a tizenhatosunkon belülre, de azt gondolom, hogy ezt a félidőben sikerült kezelnie a stábnak és a csapatnak. A kulcs a védekezés volt és az, hogy nem kaptunk gólt" - nyilatkozta.
A Ferencváros középpályása azt is elmondta, látható volt, hogy minőségi játékosok alkotják a Genk együttesét, részben ezért is voltak jobbak a belgák az első 45 percben.
A zöld-fehér együttes, amely két forduló után négy ponttal a továbbjutást jelentő 11. helyen áll az Európa-liga alapszakaszának tabelláján, az október 23-án sorra kerülő következő körben az osztrák Red Bull Salzburg vendége lesz.
(Forrás: MTI)
Az 53. percben csereként beállt Nagy elmondta, Robbie Keane vezetőedző azt kérte tőle és a társaitól is, hogy figyeljenek az ellenfél hosszú, beívelt labdáinál, ezt a szélső védő szerint túlnyomó többségében sikerült is megoldaniuk."Sajnos az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, a Genk irányította a mérkőzést, de egy kicsit megnyugodtunk, miután Varga Barnabás megszerezte a gólunkat" - nyilatkozta a 25 éves játékos hozzátéve, hogy a magyar válogatott csatára ismét az egyik erősségét, a fejjátékát kihasználva talált az ellenfél kapujába. "Jó lett volna megszerezni a második gólt, meg is volt rá a lehetőségünk, de sajnos az nem ment be. Természetesen egyre nagyobb volt a nyomás a tizenhatosunkon és a kapunkon, de úgy éreztem, hogy az utolsó tíz percben már igazán nagy helyzetük nem volt".

Hozzászólások