Pádár szerint az orosz röplabda-bajnokságot befejezhetik

Mivel legfeljebb három hét van hátra az orosz röplabda-bajnokságból, a szervezők a koronavírus-járvány ellenére megpróbálják megrendezni a mérkőzéseket Pádár Krisztián, a Fakel Novij Urengoj magyar játékosa szerint.A 23 éves röplabdázó az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, a napokban jelentették be, hogy már csak zárt kapuk mögött rendeznek összecsapásokat, és az országban az elmúlt két napban "kisebb pánikhangulat" alakult ki a járvány miatt.

   
"Néhány hely kiürült és a repülőtereken is kevesebb emberrel találkoztunk, mint általában" - nyilatkozta Pádár. Hozzátette, hogy az ő csapata turistaosztályon utazik az eddig megszokott légitársasággal. Jelezte, a mérkőzések lejátszása kapcsán nincs oka az aggodalomra, viszont a repülőtereken nehéz elkerülniük, hogy közel kerüljenek más emberekhez.
    

A magyar játékos elmondta, Oroszországban eddig nem végeztek el túl sok koronavírus-tesztet, de az elmúlt napokban hoztak korlátozó intézkedéseket. Általánosságban úgy látja, egyelőre még "nem veszik túl komolyan" a helyzetet a helyi lakosok. Pádár számára most az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a feleségével együtt autóval ment ki Oroszországba, így jelenleg a határzárok miatt nagyon nehéznek tűnik a hazajutásuk.
    

A pénteki nap folyamán az orosz szövetség hivatalos honlapján közölte: határozatlan időre felfüggeszti a bajnoki küzdelmeket. "Jövő héten vitatjuk meg, mikor és milyen lebonyolítással folytatódjon a bajnokság" - fogalmazott Mihail Odloznij, az orosz szövetség alelnöke. A férfiak jelenleg a hatba jutásért mérkőznek a rájátszásban, Pádár csapata a Jenyiszej Kransznojarszk otthonában múlt vasárnap 3-2-es vereséget szenvedett, a visszavágót szombaton vívták volna Novij Urengojban. A női bajnokság az elődöntőjénél tart, ott egy-egy mérkőzést játszottak le a párharcokból.
    

Pádár az interjúban elmondta azt is, hogy Koch Róberttel, a magyar válogatott új szövetségi kapitányával telefonon már hosszasan egyeztettek, és bár vannak még tisztázatlan kérdések, most úgy gondolja, hogy a nemzeti együttes nyári programjában - ha egyáltalán lesz - részt tud majd venni. Mivel a csapatnak még van egy visszavágója a Bajnokok Ligájában, Pádár egyelőre nem tudja, meddig kell Oroszországban maradnia: "mivel a BL-t nem törölték, csak felfüggesztették, az is előfordulhat, hogy amíg azzal kapcsolatban nem születik végleges döntés, addig nekünk készülni és edzeni kell".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com